Az antiszemitizmus mint francia politikai eszköz: 2023-ban is?
A francia politikai erők előszeretettel játszanak és labdáznak az antiszemitizmus problémájával – ez legalábbis, röviden, 2022 egyik tapasztalata. A francia zsidóság számára így az idei év, 2023 egyik nagy kérdése, hogy a tendencia folytatódik-e az új esztendőben is.
2022 nyarán, a nemzetgyűlési választás, az új parlament hivatalba lépése után a radikális baloldali Lázadó Franciaország (LFI – La France insoumise) parlamenti határozati javaslatot nyújtott be. Ebben Izrael államot, mint a palesztinokkal szembeni apartheid rendszert létrehozó entitást kívánták elítélni, illetve a BDS (bojkott-)mozgalom működésének franciaországi feloldása mellett is lándzsát törtek egy nemzetközi bírósági ítéletre hivatkozva. A határozati javaslattal aztán nem csinált semmit a Nemzetgyűlés, de hát természetesen nem is az volt a cél, hogy bármi történjen vele, hanem az, hogy a radikális baloldal pár tucat képviselője politikai üzenetet küldhessen azoknak, akik vevők Izrael állam létezésének ilyen típusú virulens megkérdőjelezésére.
A javaslat nem a teljes radikális baloldali frakció és nem a teljes baloldali szövetség (Nupes) hivatalos álláspontja volt, sőt, éppen ezt hangsúlyozva a baloldalon belülről is érkezett kritika a javaslattal szemben. Az ülésteremben aztán a miniszterelnök és a kormány is beszállt a vitába: az igazságügyi miniszter a maga részéről szintén támadta a radikális baloldalt (aztán a radikális jobboldalt), igaz, addigra a baloldal kivonult, éppen utóbbi aktust hiányolva. Egyes baloldali képviselők később újra támadták a kormányt azzal, hogy nem a Nemzeti Tömörüléssel, a radikális jobboldallal foglalkozik. Mindenesetre a baloldal antiszemitizmussal kapcsolatos nyilvános vitája hosszú hullámokat vert.
A vitának ez az adok-kapok része kevésbé érdekes, mint az a megállapítás, ami mindebből következik. A francia pártok érdekeltek abban, hogy az antiszemitizmus témáját birtokolják, s különösen abban, hogy az antiszemita címkét ellenfeleikre tudják aggatni (s számukra előnyös esetben magukról levetni, maguktól eltávolítani). Ez különösen igaz a radikális jobb- és baloldalra, ahol eltérő módon jelennek meg, esetenként antiszemita toposzok, de az átlagnál mindenképpen jelentősebb mértékben. A mai francia társadalomban továbbra is igaz, s egy 2022-es kutatás ismét megerősítette, hogy a radikális jobb- és baloldali a szavazóbázisok, valamint a muszlimok fogékonyabbak az antiszemita nézetekre (a kutatás említi továbbá a férfiakat és a 65 évnél idősebb embereket, mint az átlagnál antiszemitizmusra fogékonyabb rétegeket). A fentiekre tekintettel a radikalizmusoknak különösen fontos lehet, hogy birtokolják és kontrollálják az antiszemitizmus témáját (márpedig ebből a harcból a baloldal tavaly sérülésekkel jött ki, mert téma lett a radikális baloldal antiszemitizmusa).
Néhány héttel az apartheid-vita után a Nemzeti Tömörülés, mely a Nemzeti Front-korszakból „itt maradt” antiszemita-képet igyekszik levetni magáról, látványos támadást indított a téma birtoklásáért. Marine Le Pen pártja ugyanis magának követelte az antiszemitizmussal foglalkozó parlamenti munkacsoport elnöki tisztét, amit a többi párt nem szívesen bocsájtott volna már csak stratégiai okokból sem a radikális jobboldali párt rendelkezésére. Logikus: míg az RN érdeke az antiszemita címke magától távolítása, a többi párt érdeke ezzel szemben nem az, hogy ebben segítsék Le Penéket, hanem hogy ezt a címkét minél inkább rájuk ragasszák.
Kicsi esélye volt, hogy a Le Pen-párt a tisztséget ténylegesen megszerezze (komoly viták után végül kormánypárti lett az elnök). Azt azonban bizton spekulálhatjuk, hogy Le Penék pontosan tudták, mit miért csinálnak, és nem is a pozíció tényleges megszerzése volt a céljuk, hanem a vita generálása, az üzenet elmondása (hogy az RN nemhogy nem antiszemita, de még szívén is viseli az antiszemitizmus ügyét). Ebből a szempontból ez egy egészen hatékony politikai akciónak volt mondható, mert sokat beszéltek róla. Ha pedig úgy alakult volna, s mégis megszerezte volna magának ezt a tematikát a radikális jobboldali párt, minden bizonnyal arra használta volna, hogy a nyilvánosságban a figyelmet a radikális baloldalra irányítsa, vélhetően az „iszlámbalosság” hívószavát is felhasználva. Érdekesség, hogy a Nemzeti Tömörülés efféle „politikai játékainak” egyfajta következménye is van az említett kutatás szerint: bár továbbra is átlag feletti szinten áll, de hibahatáron túl, jelentősen csökkent az elmúlt években azoknak az RN-szavazóknak az aránya, akik azt vallják, hogy a zsidóknak túl sok pénzügyi hatalmuk van.
Az esetenként a személyes biztonságért, szabad vallásgyakorlásért aggódó francia zsidó közösség számára minden bizonnyal kevéssé lelkesítőek ezek a politikai játékok. Az ugyanakkor tény, hogy 2022-ben bőven láthattunk az olyan játszmákból, melyeknek a zsidók inkább tárgyai voltak, mint alanyai. A kérdés, hogy mit hoz 2023. A reális várakozás vélhetően az, hogy az antiszemitizmus, mint téma jelentősége, és a fent bemutatott logika szerinti politikai „hasznossága” miatt minden esély megvan arra, hogy a 2022-es tapasztalatok ne egyszeri tapasztalatok maradjanak.
Soós Eszter Petronella cikke
A szerző további írásai itt olvashatók |
Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő, politológus (ELTE ÁJK, 2009), francia nyelv és irodalom szakos bölcsész (ELTE, BTK, 2008). Egyetemi tanulmányai alatt eltöltött egy évet a párizsi Sciences Po-n, az Eötvös Collegium tagja volt, illetve nemzetközi kapcsolatokat hallgatott a Mathias Corvinus Collegiumban. 2019-ben szerzett doktori fokozatot (PhD) az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Politikatudományi Doktori Iskolájában. A Milton Friedman Egyetem adjunktusa, a 
