ADL: Nagy arányban nőtt az amerikai zsidókat érő fizikai támadások száma
Az amerikai antiszemitizmus figyelő szervezet, az Anti-Defamation League (ADL) szélsőségeket vizsgáló központja a napokban adta ki 2018-as év antiszemita incidenseit összefoglaló éves jelentését.
A Center of Extremism a szélsőségességet, terrorizmust, antiszemitizmus és egyéb gyűlölet-megnyilvánulási formákat vizsgál nyomozók, elemzők és kutatók bevonásával az Egyesült Államokon belül és kívül egyaránt, aktívan együttműködve az állami nyomozati szervekkel.
Az ADL 1979 óta végzi az amerikai antiszemita incidenseket nyomon követő munkáját. A mérésekből kitűnik, hogy az amerikai zsidóság sokkal nyugodtabb körülmények között élt az elmúlt ötven évben, mint a diaszpóra bármely más közösségei a történelem során. Míg az ADL által mért incidensek többsége relatíve kisebb – mint a horogkereszt firkák, vagy az Izrael-barát egyetemisták megbélyegzése – ezeket sem lehet elbagatellizálni.
Míg a zsidóellenes megnyilvánulások számában 5%-os csökkenés tapasztalható, a szakértők szerint aggasztó trendek látszanak kialakulni.
Múlt évben, 2018-ban összesen 1879 zsidóellenes incidenst rögzített az ADL az Egyesült Államokban, ami 4 évtizede a harmadik legmagasabb mért adat az országban.
Az ADL három kategóriára bontotta az antiszemita incidenseket: 1. zaklatásra (írásos, szóbeli, tevőleges), 2. vandalizmusra (melynek során antiszemita célból rongáltak meg bármely tulajdont), és 3. fizikai inzultusra (mely során antiszemita motivációjú testet érő erőszak történt).
A múlt évi támadásokból 1066 volt zaklatási eset (5%-kal több mint 2017-ben), 774 vandalizmus (19%-kal kevesebb, mint 2017-ben), illetve 39 esetben volt zsidókat érő fizikai támadás, melynek során 59 ember sérült meg, ami 105%-os növekedést jelent az előző év számaihoz képest.
Ebben az évben történt Amerika történetének legvéresebb antiszemita támadása is, októberben a pittsburghi Tree of Life zsinagóga elleni merényletben 11 zsidó ember veszítette életét, két további pedig megsérült.
Az incidensek leggyakrabban köztereken (476), nem-zsidó oktatási intézményekben (344), magán otthonokban (276), és zsidó intézményekben (265) történtek.
2018-ban volt a legtöbb ismert szélsőséges csoportokhoz vagy egyénekhez köthető incidens, összesen 249.
A nem-zsidó oktatási intézményekben tapasztalt zsidó-ellenes megnyilvánulások száma 2018-ban elérte a 344-et, ami 25%-os csökkenést mutat 2017-hez képest. Ebből 173 zaklatással, 169 vandál, és 2 fizikai inzultussal kapcsolatos esetet rögzítettek.
Az egyetemi kampuszokon összesen 201 antiszemita incidenst jelentettek be, ami az azt megelőző év számaihoz képest 1%-kos csökkenést, de a 2016-os adatokhoz képest továbbra is 86%-os növekedést mutat. Ennek több mint fele, azaz 106 eset volt zaklatás, 91 eset vandalizmus, és 4 fizikai bántalmazás. Ebben a kategóriában a fizikai bántalmazási esetek megjelenése jelentette a legdrasztikusabb változást 2017-hez képest.
A múlt évben összesen hat antiszemita motivációjú és/vagy zsidó intézményre irányuló bomba-fenyegetést rögzítettek, ami óriási csökkenést mutat a 2017-ben feljegyzett 169-hez képest.
Egyéb zsidó intézményekkel kapcsolatos antiszemita incidensekből 265-öt mértek az előző év 342-es számához képest. Ennek kiemelkedő része, 227 zaklatási ügy volt, 35 pedig vandál akció (horogkeresztek, vagy más antiszemita üzenetek graffitik formájában). Két fizikai támadás is történt, amiből az egyik a 11 zsidó életet követelő pittsburghi zsinagóga elleni merénylet volt.
Amerikai zsidó temetőket nyolc alkalommal rongáltak meg a múlt év során, mely követi az előző évek növekvő trendjét.
Izraellel, illetve a cionizmussal kapcsolatos zsidó-ellenes megnyilvánulásokból 140-et rögzített az ADL 2018-ban. Ezekből 95 fehér felsőbbrendűséget hirdetőkhöz köthető, beleértve 80 antiszemita tartalmú automata kampányhívást a „nemzetpusztító zsidókról”, az „Amerikát irányító zsidó kontrollt” sérelmezőket, illetve számos más alkalmat, amikor „cionista disznóknak” neveztek zsidó származású embereket, vagy éppen „menjetek haza Izraelbe” felszólítással éltek irányukban, esetleg „vadászszezont hirdettek” ellenük.
(Forrás: Anti-Defamation League)