A magyar zsidó közösség fizikai biztonsága nincs veszélyben – Köves Slomó a Mandinernek

Nyitott a Mazsihisz felé, a sérelmeket építő folyamatba csatornázná és katarzishoz juttatná a Sorsok Házába látogatókat – nyilatkozta Köves Slomó, a Sorsok Háza projekt egyik felelőse a Mandinernek. Az EMIH vezető rabbiját megkérdeztük arról is, mit gondol a Sargentini-jelentésbe foglalt antiszemita vádakról. Interjúnk.

„Vannak, akik a könnyebb utat, a sértődött protestálást választják, és vannak, akik a közös együttműködés lehetőségeit keresik.” Ezt a Sorsok Háza megnyitása kapcsán tartott sajtótájékoztatón nyilatkozta. Kikre gondolt?

Nem konkrét személyekre vagy szervezetekre gondoltam. Ez egy olyan útválasztás, amelyet az emberek nap mint nap megtesznek minden emberi környezetben kialakult sérelem kapcsán, akár személyesen, akár közösségi vagy nemzeti szinten. Az a felismerés fontos, hogy ha vannak olyan dolgok, amelyek szinte feldolgozhatatlannak tűnő sérelmekkel járnak, akkor melyik utat választjuk. Azt az utat, hogy ezeket a sérelmeket protestálva állítunk mementót az eseményeknek, vagy megpróbáljuk ezeket a sérelmeket becsatornázni egy építő és gyógyító folyamatba,amelyből mindenki tud tanulni, függetlenül a származásától. A holokauszt valóban felfoghatatlan története, hetvenöt évvel az események után, megérett arra, hogy mindahányan megpróbáljuk ezt a második utat is végre.

Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter

Mi lesz az EMIH szerepe a Sorsok Háza projektben?

Az EMIH szerepe többrétű. Egyrészt egyfajta híd szerepet szeretnénk betölteni. El szeretnénk érni azt a célt, hogy ezt az intézményt, amely nem csak egy állandó kiállításnak, hanem több időszaki kiállításnak, valamint oktatási és kutatási központnak is helyet ad, minél több mindenki a sajátjának érezze, függetlenül attól, hogy zsidó vagy nem zsidó, vallásos vagy nem vallásos, magyar vagy nem magyar. Fontos feladatunk még, hogy az a kontextus, amely gyakran hiányzik a holokauszt prezentálásából, ugyancsak megjelenjen. Itt arra gondolok, hogy a holokauszt áldozataivá váló zsidók nem egy ismeretlen közösséget alkotnak. Ez egy élő közösség, amelynek van egy nagyívű múltja Európában és Magyarországon is, de van holokauszt utáni jelene is. Fontos, hogy ez a jelen is megismerhetővé váljon. Közelebb kell hozni az eseményeket azokhoz a látogatókhoz, akiknek nincs semmilyen családi vagy személyes kötődésük ehhez a közösséghez.

Látta már magát a kiállítást? Mi a véleménye a koncepcióról?

A koncepció eddig elkészült anyagát ismerem. Az állandó kiállítás koncepciója nagyjából hatvan százalékban van kidolgozva. Én ezt korábban Schmidt Mária kérésére megnéztem. Rokonszenves volt, mert a központi kiállítás koncepciója alkalmas arra, hogy legyen egy érzelmi bevonódás azok részéről, akik ezt meg fogják tekinteni.

Mikor fog megnyitni a Sorsok Háza? Mikortól lesz látogatható a kiállítás?

A kormányhatározat szerint 2019-re van kitűzve a megnyitás időpontja.

„A helyzet egyértelmű: az EMIH-nek nem a történelmi hitelesség, nem a magyar zsidó közösségi emlékezet és nem a magyar zsidóság a fontos, hanem a közpénzek és ingatlanok megszerzése.” A Mazsihisz csütörtök esti közleményéből idézek önnek. Mit szól ehhez?

Azt szeretném kérni mindenkitől, és ezt a magam és közösségem számára is iránymutatónak tekintem, hogy az amúgy is sok fájdalommal, sérelemmel és kifakasztatlan sebbel terhelt téma, amely egyben nem csak a zsidó közösség hanem az egész nemzet ügye, ha úgy tetszik minden ember ügye, ne váljon martalékává egy zsidó hitközségi ellentétnek.

A következő évek sokkal inkább szóljanak a közös építkezésről. A vallásos zsidó közösségen belül is vannak intézményes feszültségek. Ez az egész ügy azonban nem a vallásos zsidó közösségről szól, ezért kár lenne ezt az ügyet ebbe a beszédhelyzetbe terelni.

A Mazsihisz azt is kifogásolja, hogy feleslegesen öltek 7,5 milliárd forintot egy olyan intézménybe, melynek szerepe lényegében megegyezik a már több mint 100 éve működő, csakhogy nem egy, a kormányhoz feltétlenül lojális szervezet kezelésében álló Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárral, ami „a legjelentősebb holokauszttal foglalkozó nemzetközi intézmények természetes partnere”. Miért van szükség Sorsok Házára, ha ott a Magyar Zsidó Múzeum?

Minél több intézmény van, annál nagyobb a valószínűsége, hogy elérhetünk egy mindannyiunk számára fontos célt. Nem hasonlítanám össze a Sorsok Házát a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárral, inkább azt tartom kiemelendőnek, hogy a holokauszt témája és a zsidó szellemi örökség milyen módon penetrál a magyar közvéleményben. Azt látom, hogy az egyik oldalról sok frusztráltsággal és politikai feszültséggel terhelt téma ez, ezért sok szó van róla, de a mennyiség nem csap át minőségbe. Az én gyermekeim korosztályát, a zsidó közösséghez tartozókat is ideértve, lényegesen kevésbé érinti meg ez a téma, mint például a saját korosztályomat. Mi még ismertük személyesen a túlélőket, együtt nőttünk fel nagyszüleinkkel. Ha azt szeretnénk, hogy a holokauszt emléke az emberi szívek és lelkek szintjén tudjon valamit üzenni az utókornak, akkor szükség van olyan intézményre, amely el tudja juttatni az embereket a katarzis szintjére. Ha a Sorsok Háza évente többszázezer embert, köztük sok fiatalt tud magához vonzani, akkor talán el tudjuk érni ezt a célt.

Várható, hogy lesz valami együttműködés a Mazsihisz és az EMIH között? Nem az lenne mindenkinek az érdeke, hogy ez egy közös ügy legyen és ne kizárólag egy-egy zsidószervezet projektje? Ön például nyitott a Mazsihisz irányába?

Ez nem kérdés. Ezt a nyitást az elmúlt napokban többször is megtettem nyilvánosan. Most is megismétlem. Nem csak a Mazsihisz felé nyitunk, hanem minden zsidó és nem zsidó, vallásos és nem vallásos, magyar és nemzetközi szervezet felé is.

Mi az oka a Mazsihisz és az EMIH között tapasztalható állandó feszültségnek? Politikai okai vannak? Az EMIH-et gyakran nevezik a kormány „kedvenc zsidószervezetének”. 

Egy kávé mellett, vagy ha a közvéleményt valóban érdekli ez a kérdés, akkor akár egy másik interjúban szívesen elmondom, hogyan látom ezt a kérdést. De a Sorsok Háza projekt szempontjából nem érzem ezt központi ügynek. Ebben az interjúban különösen rossz lenne, ha erről kezdenék el polemizálni, hiszen pont az a cél, hogy ezeket a külvilág számára teljesen érdektelen és kicsinyes feszültségeket most ennek az ügynek az érdekében meghaladjuk.

Magyarországon „visszatérő probléma az antiszemitizmus, amely gyűlöletbeszéd, valamint a zsidók és a zsidó tulajdon ellen elkövetett erőszakos cselekmények formájában nyilvánul meg.” Ezt a mondatot az Európai Parlament által elfogadott Sargentini-jelentésből olvastam fel. Mit szól ehhez?

A zsidó vagyon ellen elkövetett bűncselekmények kapcsán temetők megrongálására gondolhatnak. A jelentést nem tanulmányoztam, ezért nem tudom, hogy mekkora jelentőséget szántak ennek a mondatnak. Azt viszont tudom, hogy Magyarországon az EBESZ standardjai alapján, a Tett és Védelem Alapítvány minden évben kiad egy monitoring jelentést, amelyben beszámol arról, hogy hét kategória szerint osztályozva mennyi antiszemita atrocitás történik. Ezek alapján azt látjuk, hogy az elmúlt párt évben nagyjból negyven-ötven ilyen – többségében verbális – atrocitásra kerül sor. Nyilvánvalóan ez is nagyon sok. Azzal együtt pedig különösen fájdalmas ez, hogy a Tett és Védelem által megrendelt közvélemény-kutatások szerint a magyar társadalom nagyjából egyharmada vallja magáénak az antiszemita attitűdök valamelyikét. Ezzel együtt Magyarországon az antiszemitizmus nem biztonságpolitikai kérdés.

Ez sajnos nem mondható el nyugat-európai országokról. Emiatt javasoltam már azt is, hogy a Tett és Védelem Alapítvány monitoringjához hasonlóan készüljön egy átfogó, az összes európai országra kiterjedő hasonló jelentés. Így valóban tisztán látnánk, szét tudnánk szálazni az antiszemitizmus helyzetét, és adott helyen az adott megfelelő módszerekkel tudnánk fellépni ellene.

Forrás: http://mandiner.hu/cikk/20180917_koves_slomo_interju