A jeruzsálemi francia konzulátus egyik munkatársát azzal vádolják, fegyvereket csempészett  

 

Soós Eszter Petronella írása

 

Megvádolták a jeruzsálemi francia konzulátus egyik dolgozóját – egy sofőrt, Romain Franck-ot – azzal, hogy egy erre szakosodott banda tagjaként 70 pisztolyt és két gépfegyvert csempészett a Gázai övezet és Ciszjordánia között. A 23 éves fiatalembert február 15-én vették az izraeli hatóságok őrizetbe. Ezzel egy időben letartóztatták a konzulátus egy palesztin dolgozóját, illetve a csempész-hálózat további tagjait is, összesen kilenc embert.

 

A gyanú szerint öt alkalommal teljesített csempészutat a francia férfi, méghozzá a konzulátus egyik hivatali autóját használva, a diplomáciai védettség segítségében reménykedve (a diplomáciai gépkocsikat ugyanis kevésbé ellenőrzik a be- és kilépésnél, mint a „sima” járműveket).

Az izraeli belbiztonsági szolgálat, a Sin Bét szerint a francia fiatalember feljebbvalói nem tudtak a tevékenységéről, és anyagi okokból tette, amit tett, azaz nem „ideológiai” (palesztin-barát vagy antiszemita) motivációról van szó. Mintegy két hónap alatt 7600 dollárt kaphatott a tevékenységéért.

Az eset nem okozott súlyosabb diplomáciai feszültséget Izrael és Franciaország között (bár igény itt-ott lett volna rá).

Izrael franciaországi nagykövetét azonban fogadták a külügyminisztériumban, mivel Jean-Yves Le Drian külügyminiszter március 25-26-i izraeli útja igen közel esett a történtekhez. Ráadásul sajtóhírek szerint nem is ez az első eset, hogy a jeruzsálemi francia konzulátus egyes munkatársai csempész-tevékenységet folytatnak, ugyanakkor a fegyvercsempészettel „új szintet lépett” a dolog – vagyis a francia hatóságoknak jelezniük kellett, hogy mennyire komolyan veszik az ügyet, és úgy tűnik, az izraeli partner számára megfelelő mértékben jelezték is. A külügyminiszter egy belső vizsgálatot is elrendelt.

A francia hatóságok továbbá a Le Monde szerint hozzájárultak ahhoz, hogy izraeli bíróság ítélkezzen a francia gyanúsított felett, aki ugyanakkor a büntetését – ha a bíróság elítéli – vélhetően Franciaországban töltheti le.

Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő, politológus (ELTE ÁJK, 2009), francia nyelv és irodalom szakos bölcsész (ELTE, BTK, 2008). Egyetemi tanulmányai alatt eltöltött egy évet a párizsi Sciences Po-n, az Eötvös Collegium tagja volt, illetve nemzetközi kapcsolatokat hallgatott a Mathias Corvinus Collegiumban. 2019-ben szerzett doktori fokozatot (PhD) az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Politikatudományi Doktori Iskolájában. A Milton Friedman Egyetem adjunktusa, a www.franciapolitika.com szerkesztője.

A szerző további írásai itt olvashatók