A “cionista sajtót” fenyegették a berlini Pride-on

Az antiszemita atrocitások által is kísért rendezvény szervezésében nemcsak LGBT-, hanem Izrael-ellenes csoportok is résztvettek.

A németországi Zsidó fórum a demokráciáért és az antiszemitizmus ellen (JFDA) nevű szervezet beszámolója szerint antiszemita inzultusok kísérték a múlt szombati berlini melegfelvonulást. A konfliktus szinte kódolva volt, mivel az idei International Queer Pride szervezésében kezdettől résztvettek Izrael-ellenes szervezetek is, így pl. a “Queers against rascism and colonialism” vagy a BDS Berlin (a német törvényhozás korábban külön rendeletben állapította meg a BDS antiszemita jellegét és állította le szövetségi finanszírozásukat).

A szervezés kezdettől tapasztalható Izrael-ellenes irányultsága aztán a felvonuláson igazolódott: a tüntetők “cionista sajtónak” nevezték a megjelent újságírókat, akadályozták a munkájukat, célzottan lefilmezték őket, a megafonon uszítottak ellenük, sőt tettlegességre is sor került. Mindeközben a melegfelvonulás egyik szlogenje a “Free Palestine” volt. A JFDA szerint feltűnő volt, mennyire Izraelre fókuszált az idei berlini Pride: folyamatosan “izraeli apartheidról” beszéltek, a BDS követeléseit hangoztatták, és az ismert Izrael-ellenes szlogent skandálták: “Free Palestine – From the river to the sea”. A szórólapokon pedig újabb intifádára szólítottak fel.

A melegek ügyének öszekötése a palesztin tematikával – az “önrendelkezés” követelése címén – ismét csak a szélsőséges “interszekcionális” ideológiának köszönhető, ami azt jelenti, hogy az egyik, magát kirekesztettnek tartó csoport felkarolja a legtávolabbi, szintén kirekesztettnek vagy “elnyomottnak” tartó csoport ügyét, egyfajta “áldozati koalíciót” felmutatva.

Ebben az esetben azonban ehhez túl kellett lépniük egy nyilvánvaló tényen: míg a zsidó államban az LMBT-közösség szabadon, háborítatlanul él, és Pride felvonulást is tarthat, addig az arab államok, beleértve a palesztin területeket is, szigorúan elnyomja és bünteti a szexuális kisebbségeket. Az LMBT-vel közösséget vállaló nyugat-európai szélsőbalos csoportok azonban ezt nem tartják szempontnak, hosszú évek óta “pinkwashingnak” nevezik az izraeli melegek szabadságának felemlegetését, amivel Izrael szerintük csak a palesztinok “elnyomásáról”, a “megszállásról” akarja elterelni a világ figyelmét.

“Németországban a baloldal hagyományosan Izrael-párti volt, bár a hatnapos háború óta megjelent a baloldali Izrael-ellenesség, amely elítélte a cionizmust, és Izraelt a globális imperializmus és kapitalizmus élharcosaként bírálta. Ez a szemlélet mára meghatározóvá vált a baloldalon” – idézi Anastasia Tikhomirova baloldali szerzőt a Metazin, megjegyezve: a szerző “azokkal ért egyet, akik szerint a mai Izrael-ellenes szólamok a klasszikus antiszemita sztereotípiák újracsomagolt változatai.”