A Belügyminisztérium elítéli az antiszemitizmus és a rasszizmus valamennyi megnyilvánulását

Közlemény

A Belügyminisztérium valamennyi rendelkezésére álló eszközzel fellép a Pax Hungarica Mozgalom Adolf Hitler emlékére 2013. április 20-ra meghirdetett túrájának szervezőivel és résztvevőivel szemben.

pax hungarica2A Belügyminisztérium – ahogy azt számos alkalommal bizonyította – határozottan és következetesen elítéli az antiszemitizmus és a rasszizmus valamennyi megnyilvánulását. A nácizmus ideológiájával, a fasizmussal, az antiszemita fajelmélettel, a népirtással, a kínzással és a zsidóság megsemmisítésére tett törekvéssel azonosítható Adolf Hitlerre történő emlékezés joggal sérti a holokauszt áldozatai hozzátartozóinak, túlélőinek emberi méltósághoz fűződő alkotmányos alapjogát.

Minden olyan megnyilvánulást, amely ennek az alapjognak a sérelmével, csorbításával jár, a Belügyminisztérium – ahogy minden jóérzésű ember – megengedhetetlennek, a demokrácia lényegéhez tartozó közrend és köznyugalom jelentős mértékű támadásának tekint.

(Belügyminisztérium Sajtófőosztály)