Köves Slomó: „Lehet politikai véleményem, de elsősorban az örökségemért és közösségemért vagyok felelős”

Az EMIH vezető rabbiját a Sorsok Háza projekt kapcsán kérdezte a The Washington Post.

Új koncepció mentén folytatódik a Sorsok Háza projekt kidolgozása, aminek előkészítő munkáit Yitzhak Mais professzor vezeti, aki húsz éven át a Jad Vasem történelmi igazgatójaként dolgozott, továbbá az intézmény várhatóan 2021-ben nyitja meg először kapuit – többek között ezek a részletek is kiderülnek abból az írásból, amit hétfőn a The Washington Post közölt oldalán.

Az amerikai lap több pontjában idézi Köves Slomót, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbiját, akit a projekt céljai mellett a magyar kormány felelősségvállalásáról és szerepéről is kérdeztek.

„A politikának közömbösnek kell lennie egy zsidó vezető számára” — hangsúlyozta Köves a témában, hozzátéve:

„Lehet politikai véleményem, de elsősorban az örökségemért és közösségemért vagyok felelős, valamint a zsidóság létezésének és működésének fennmaradásáért — mindenhol és mindenkor”.

Orbán Viktor és a „Soros-kampány” kapcsán felmerülő kérdésekre az EMIH vezetője azt mondta, szerinte a magyar miniszterelnök „egyáltalán nem antiszemita”.

„Az elmúlt tíz évben fokozatosan próbálta elszakítani politikai családját, a jobboldali magyarokat az antiszemitizmus történelmi kötődéseitől”

— fogalmazott  a vallási vezető, akire olyan holokauszt-túlélő unokájaként utal az írás, aki a zsidó-magyar történelem témájában szerzett doktorátust.

A zsidó állam kapcsán Köves hangsúlyozta: az EU megbélyegző címkézési politikájával szemben Orbán Viktor baráti támogatásáról biztosította Benjamin Netanjahu miniszterelnököt, és korábban példaértékű mintának is nevezte Izraelt.

„Tíz évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna az a pozitív megjelenés, ami Izraelt jellemzi a jobboldali magyar médiában. És Izrael – a zsidó állam – megítélését egyszerűen nem lehet elszakítani attól az általános közvéleménytől, ami a zsidóság felé mutatkozik” – mondta Köves, aki szerint egy átlagos magyar szavazó számára Izrael ezerszer inkább megjeleníti a zsidóságot, mint ‘Soros’.

Bár véleményének az amerikai lap oldalán csak egy része került megjelentetésre, az EMIH vezetője szerkesztőségünk megkeresésére is hozzáfűzte:

„Noha az úgynevezett ‘Soros-kampány’ – enyhén szólva – korántsem volt az ízlésemnek megfelelő, nem volt antiszemita. A Medián Kutatóintézet által közzé tett és nyilvánosság számára is elérhető társadalmi kutatások eredményei szerint a magyaroknak csak 2 százaléka azonosítja Soros Györgyöt ‘zsidóként’. A legtöbb ember számára, akik fogékonyak az összeesküvés elméletekre, ő az erkölcstelen globalista kapitalistát jeleníti meg, de nem a zsidót”.

Az amerikai lapnak adott interjú kapcsán továbbá Köves Slomó a Neokohnnak is kiemelte: Budapest mára a régió egyik legbiztonságosabb nagyvárosának számít, ahol senkinek nem kell zsidó vallása miatt félelemben éreznie magát.

„Egy zsidó számára – aki láthatóan magán viseli a zsidó identitása jeleit – Magyarország az egyik legjobb hely, ahol ma élhet. Az elmúlt évben 1647 antiszemita támadás történt Németországban, 541 Franciaországban, 1652 Nagy-Britanniában és 32 Magyarországon. A 32-ből egy esetben történt fizikai inzultus”

– hangsúlyozta Köves, aki reméli, hogy az új koncepció mentén nyíló Sorsok Háza arra is képes lesz, hogy pozitív irányba befolyásolja a judaizmus és zsidó közösség képét a magyar társadalomban.

 

forrás: neokohn