Veszprémy László Bernát: „Új antiszemitizmus van Franciaországban”

 

Lehet-e ma zsidóként járni-kelni Párizsban, és mit jelent az „új antiszemitizmus”? Chaim Nisenbaum rabbit, párizsi Chabad-küldöttet kérdeztük a témában.

 

Chaim Nisenbaum rabbi
Chabad Párizs
fotó: Chabad.org

Mint arról a tev.hu is beszámolt, francia értelmiségiek százai tiltakoztak a franciaországi antiszemitizmus aggasztó méreteivel szemben. A kelet-európai szemlélőben okkal merülhet fel a kérdés, hogy milyenek a zsidó hétköznapok Franciaországban: ki lehet menni kipában az utcára? Milyen az együttélés a bevándorlók által lakott negyedekben?

Kérdéseinkre Chaim Nisenbaum rabbi, a Chabad párizsi követe felelt. Felelevenítettük Marseille egyik zsidó vezetőjének két évvel ezelőtti felhívását, miszerint a francia zsidók ne viseljék kipájukat nyilvánosan. Nisenbaum azt felelte, hogy „véleményem szerint a zsidó vezetők, akik aggodalmukat fejezték ki, nem úgy értették, hogy nincs jövője a francia zsidó közösségnek. Arról beszéltek, hogy van egy új, növekvő probléma, amelyet kezelni kell. A közösségemből nagyon kevesen költöztek külföldre az antiszemitizmus miatt, a többség más okokból távozott. Személyesen azt tudom mondani, hogy senkit sem biztatok a zsidó közösségben az ország elhagyására”.

A vélemény, tekintve az utóbbi időszak híreit, talán optimistának hangzik. Csupán 2010 óta 7 bizonyíthatóan antiszemita gyilkosság történt az országban a megannyi atrocitás mellett, de egyes lapok 10 áldozatot emlegetnek. (A gyilkosságok motivációja kérdéses, így az idézett szám változik). Mire alapozza véleményét Nisenbaum rabbi, miszerint a zsidóság megmaradhat Franciaországban? „A helyzet nem olyan rossz, mint kívülről látszik” – mondja a rabbi. „Nagyobb problémák nélkül lehet sétálni az utcákon, főleg mivel az állam igen erősen van jelen a környékünkön”. Ráadásul „kivándorolni mindig nehéz, hiszen új kultúra, új életstílus, új mentalitás veszi körbe az embert. Sok embert ismerek, aki megpróbálta, ám gyorsan vissza is jött, anyagi veszteséget szenvedve ezzel”. A rabbi ráadásul nem szereti a negatív légkört, melyben a kivándorlásról beszélnek: „Az elköltözésnek pozitív tettnek kell lennie, nem pedig a vereség beismerésének. Ez az egyetlen út, amely sikerhez vezethet. Ha félelemből megyünk el, akkor győzelmet engedünk ellenségeinknek, és ezt nem engedhetjük meg magunknak”.

A rabbi arra a kérdésre, hogy maga szenvedett-e el inzultust ez idáig, homályosan felelt: „Eddig személyesen még egyetlen komoly antiszemita incidenst sem szenvedtem el Franciaországban, ami persze nem jelenti azt, hogy nincsenek problémák”. Hogy mit jelent a komoly antiszemita incidens, arra válaszában nem utalt, annyit viszont hozzátette, hogy „a közösségemben megtörténik, hogy emberek panaszkodnak az utcai beszólogatás miatt, de ennél többet még nem mondtak. Meglepő módon a környékünk, ahol sok fiatal muzulmán él, jelenleg csendes”.

Válaszából is adódik a következő kérdés: köze van-e az éledő antiszemitizmusnak az iszlámhoz? A rabbi szerint „az új antiszemitizmus elsősorban a fiatal muszlim közösségből meríti erejét. Hiába van francia állampolgárságuk, és hiába születtek Franciaországban, továbbra is bevándorlónak érzik magukat. A társadalom szociális és kulturális problémákkal küszködik, és a radikális iszlám könnyű választ adott ezekre. A gond az, hogy ez a válasz alapvetően antiszemita”.

A rabbi összességében nem vitatta Edouard Philippe francia miniszterelnök idén februári helyzetanalízisét, mely szerint „új, brutális antiszemitizmus” jelent meg Franciaországban. „Új antiszemitizmus ütötte fel a fejét az országban” – mondja a rabbi. Ez egy új és komoly gond, és az új antiszemitizmus növekszik, még akkor is, ha a helyzet jelenleg csendes. Az újabb események – a párizsi holokauszt-túlélő hölgy felgyújtása – szomorú példái ennek a ténynek”.