Tovább erősödő Izrael-ellenes sztereotípiák a hazai progresszív sajtóban
Korábbi elemzésünkben az Izrael-ellenes narratíva feltámadásáról, illetve a nyugat-európai zsidóellenes atrocitásokkal kapcsolatos hiányos híradásról szóltunk a hazai progresszív portálok terén. Jelenlegi elemzésünk a friss gázai zavargásokkal és az Izraeli Véderő terroristák elleni akcióival foglalkozó híradásokat elemzik a már korábban is vizsgált progresszív portálokon.
Index.hu
A három hírportál közül kétségkívül az Index.hu a legnagyobb olvasottságú, piacvezető, értékeiben liberális orgánum. Pozitívum, hogy a lap beszámolt Izrael Gázába küldött orvosi segélyszállítmányairól, mely a másik két portálnál nem, vagy nem ellenséges megjegyzésektől mentesen jelent meg. Összetettebb kérdés, hogy a lap megemlítette cikkben és videóban is összefoglalta, hogy Izrael szerint legalább 24 tüntető a Hamász vagy az Iszlám Dzsihád tagja volt – ezzel szemben az igazság az, hogy ezt az álláspontot maga a Hamász is elismerte (lásd lentebb!), és sokkal magasabb számot adott meg elesett tagjainak esetében. Következő összefoglalójában azonban már az szerepel, hogy az izraeli oldalon történt sérülések (egyetlen katona sérült meg), „aranánytalanok”, azaz az Index.hu által keltett benyomás, hogy a helyzet igazságosabb lett volna, ha több izraeli sérül (esetleg hal) meg. Itt sem mutatta be a lap a tényt, miszerint a Hamász izraeli települések elfoglalását célozta a határ-áttöréssel. (Erről is lásd lentebb!)
A tüntetések okaként a lap rendszeresen az amerikai követség Jeruzsálembe költöztetését adta meg – alkalmanként hozzáírva Izrael hetvenedik születésnapját is -, nem téve egyértelművé, hogy a tüntetések a követség megnyitása előtt is zajlottak. A lap azonban mindenfajta korrekció nélkül közölte a minimum kétséges hírt, miszerint egy gázai csecsemő is meghalt a tüntetések során, miután izraeli könnygázt lélegzett be. Mind az Izraeli Véderő, mind a gázai egészségügyi minisztérium kétségesnek nevezte, hogy a csecsemő valóban a tüntetések során vesztette életét. (Az Index.hu azt a logikus kérdést sem teszi fel, hogy mit keresett egy csecsemő egy életveszélyes határostromon).
444.hu
Az Index.hu-ból kivált portál már határozottabban ellenségesebben kezeli Izraelt. A lap a fiatalos újságírás és az objektivitás hívószavaival él, cikkeit azonban a cinizmus, az egyoldalú tájékoztatás és a látványos Izrael-ellenes hangvétel jellemzi. Elemzésünk napján közölt összefoglalójukban Izrael állam állandó egzisztenciális fenyegetettségét, létéért folytatott küzdelmét, polgárainak biztonságára tett lépéseit úgy foglalta össze a 444.hu, hogy „Izrael lebombáz ezt-azt, ha éppen veszélyeztetve érzi érdekeit és biztonságát”, a soron következő mondat szerint hozzájárulva ezzel a „pokol bugyrának” kialakításához. A lap mindenfajta kommentár nélkül közölte Recep Tayyip Erdogan török elnök szavait, melyekben a nácikhoz hasonlította Izraelt. A lap ugyan kritikus a török elnökkel szemben is, a holokauszt-relativizálás effajta példáját azonban valószínűleg egyetlen más esetben sem hagyta volna kommentár nélkül. Izraeli állásfoglalásokat ezzel szemben nem közölt a lap külön cikkben a helyzetről, mindössze Jair Netanjahu, Izrael miniszterelnöke fiának obszcén Twitter-bejegyzésének szentelt cikket, nyilván nem a jóindulat és az egyensúlyozás szándékával.
Szintúgy a hírközlésbe oltott véleménynyilvánítás tükröződik a 444.hu azon gyakorlatából, hogy még a Gázába vitt segélyszállítmány hírének címébe is beleírták, hogy „miután hétfőn megöltek 58 palesztin tüntetőt”. Ezzel a gyakorlattal az Index.hu példának okáért nem élt. A cikk semmilyen szinten nem tett említést arról a tényről, hogy a Hamász terroristái voltak döntő többségben az elesett palesztinok között. A lap korábbi összefoglalójában sem közölt izraeli álláspontot a tüntetésekkel kapcsolatban, noha szerepel az ENSZ, az Amnesty International, Németország és Nagy-Britannia véleménye is a cikkben. A cikk megismétli a hírt, hogy egy csecsemő is az áldozatok között volt. (Ennek kérdésességéről fentebb írtunk).
Rényi Pál Dániel cikke pedig a csúsztatás vagy az igénytelenség különösen szélsőséges példája: május 14-ei cikkének címe szerint 500 halottja van a gázai tüntetésnek, noha március 30 és május 21 között a Ma’am palesztin hírügynökség is 122 halottról számolt be. Maga Rényi is 50 halottról ír cikkében, nem téve különbséget terroristák és civilek között. (A bevett gyakorlat, hogy a terrorista halottak számát külön kezeljük). A cím május 22-én még javítatlan volt.
A 444.hu által a gázai helyzetről általunk fellelt írások közül egyetlen egy sem közölt érdemben izraeli állásfoglalást, ám megtörténhet, hogy a hanyag címkézés miatt egy esetleges ilyen írás elkerülte a figyelmünket.
Merce.hu
A Mérce, melyről már megállapítottuk, hogy jelenleg a Magyarországon üzemeltetett hírportálok közül a legerősebben Izrael-ellenes hangot megütő, egyes elemeiben az antiszemitizmus határmezsgyéjén táncoló médium, ezúttal kevés teret szentelt a gázai zavargásoknak. Egyik cikkük – mely az itt jellemző eljárások szerint nem idéz izraeli álláspontot – Benjamin Netanjahu kormánykoalícióját a szokásos „szélsojobboldal” felé való mozgással vádolja, illetve Izraelt „a legkegyetlenebb eszközök” bevetése okán kárhoztatja. A lap hosszasan részletez egy felvételt, melyen állítólag izraeli katonák ujjonganak a sikeres mesterlövész-találatokat követően, így erősítve a kegyetlen, a halálnak örvendő izraeliek sztereotípiáját. Az izraeliek által Gázába küldött segély híre még csak úgy sem érte el a lap ingerküszöbét, mint a 444.hu-nak, a hír teljesen hiányzik a szélsőséges portálról.
A lap főszerkesztője, Jámbor András még május 14-én közölt egy hírt a zavargásokkal kapcsolatban, idézve Mahmud Abbász szóvivőjét, Franciaország és a Reuters véleményét, de Izraelét nem. A lap egyik szerzője saját cikkében ugyan idézte Avigdor Lieberman izraeli védelmi miniszter véleményét, ám azt cinikusan öntötte formába, miszerint „nincs itt semmi látnivaló”.
Ezek mellett a Mérce.hu Facebook-oldalán megosztott egy palesztin propaganda-videót, melyet a Budapesti Szolidaritás Palesztinával közösségi oldal feliratozott. Utóbbi oldal bejegyzéseiben „apartheiddel” vádolja Izraelt, és antiszemita karikatórákat oszt meg a gyermekek életét kioltó Netanjahuról. (Ezzel feltámasztva a középkori vérvádakat). A Mérce.hu külsős szerzője, és egy korábbi, általunk is elemezett Izrael-ellenes cikk szerzője, Vázsonyi Dániel láthatóan rendszeres olvasója és kommentelője az antiszemita arab közösségi oldalnak.
Szintúgy érdemes követni Zsurzsán Anita, a portál szerzőjének közösségi oldalát. Zsurzsán nemrég egyszerűen a „fascism” szóval osztotta meg az izraeli védekezésről szóló hírt. A bejegyzést azóta eltávolította, de továbbra is ott díszeleg falán a szöveg, miszerint az izraeliek „gyilkoltak” Gázában. A tényeket, miszerint a lelőtt zavargók döntő többsége ismert terrorszervetekhez tartozott, hogy a zavargók célja az izraeli városokba való betörés volt, vagy hogy a zavargóknak a Hamász fizetett, amennyiben sikerült megsérülniük, nem osztotta meg olvasóival.
Konklúzió
Konklúziónk, hogy a gázai zavargások esetében továbbra is az egyoldalú híradás és az Izrael-ellenes narratíva figyelhető meg a legtöbb vizsgált portálnál. Az egyoldalúság és a koncepciózus beállítások terén sorrendben egyértelműen a Merce.hu jár az élen: mint legutóbb is megállapítottuk, kevés ilyen Izraellel ellenséges, anticionista hangvételű oldal üzemel ma Magyarországon, mint a Jámbor András által szerkesztett oldal. A 444.hu bizonyos esetekben már beszámolt Izrael valós lépéseiről – például a gázai segélyszállítmányról -, ezeket azonban elfogult véleményt tükröző módon tette. Az Index.hu esetében pontatlanságok és hanyagságok észrevehetőek, ám bizonyos esetekben láthatóan igyekeztek kiegyensúlyozottan tájékoztatni a helyzettel kapcsolatban. Egyelőre folytatódni látszik a trend, mely szerint erősödik az Izrael-ellenes narratíva a magyarországi baloldali, online sajtóban: ez a progresszív sajtóban – eddig idehaza kevéssé tapasztalt jelenség – aggasztó jövőképre adhat okot.