Bejegyzések

Sírgyalázás Ukrajnában: megrongálták a vizsnicai cádikok temetőjét

Ismeretlen tettesek törtek be a híres ukrajnai vizsnicai zsidó temetőbe, ahol a vizsnici hászid dinasztia vezetői, a nevezetes cádikok nyugszanak. A vandálok több sírkövet ledöntöttek és a temető kerítését is megrongálták – számoltak be csütörtökön a helyi hatóságok.

Az eset alig egy nappal követte a vizsnicai Cemach Cádik éves emlékünnepségét, amely több száz zarándokot vonzott a világ minden tájáról.… Bővebben

Letartóztatták a zsidókra támadó román állampolgárokat

A Budakörnyéki Járásbíróság tájékoztatása közölte, hogy letartóztatták azt a két román férfit, akit közösség tagja elleni erőszakkal gyanúsítanak. Az elkövetők két zsidó vallású osztrák férfit szidalmaztak és bántalmaztak az M3-as autópálya egyik pihenőhelyén vasárnap.
A letartóztatást egy hónapra rendelte el a törvényszék, mert fennáll a tanúk befolyásolásának veszélye.
Bővebben

Néhány szabálysértő miatt egy teljes haszid zarándokcsoportot büntetett a Lufthansa

Egy videó szerint a Lufthansa egyik alkalmazottja beismeri, hogy a légitársaság néhány zsidó utas szabálysértése miatt kollektíven büntette azt a mintegy százötven fős haszid csoportot, amely Németországból utazott volna Bodrogkeresztúrra, reb Sájele sírjához. A haszidok múlt szerdán szálltak le Frankfurtban, hogy ott felszálljanak a Magyarországra tartó repülőgépre, ám a maszkviselési szabályok be nem tartása miatt a Lufthansa nem engedélyezte csoport tagjainak az átszállást.… Bővebben