Bejegyzések

Molotov-koktél dobott egy szír férfi Izrael bukaresti nagykövetségére

Egy 34 éves férfi Molotov-koktélt dobott Izrael bukaresti nagykövetségének bejárata elé, majd azzal fenyegetőzött, hogy felgyújtja magát. Az épületet őrző terrorelhárítók azonban közbeléptek, az illetőt őrizetbe vették, majd átadták a kerületi rendőrségnek – közölte hétfőn a román rendőrség.

A Digi 24 hírtelevíziónak nyilatkozva Georgian Dragan, a román rendőrség szóvivője azt mondta: a rendőrséget a román hírszerző szolgálat (SRI) értesítette arról, hogy egy férfi fel akarta gyújtani magát Izrael nagykövetség előtt.… Bővebben

Palesztinpárti egyetemi hallgatók foglalták el a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Szociológia Karának udvarát

A kolozsvári a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) és a Kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) hallgatói péntek délután elfoglalták a Szociológia és Szociális Munka Kar udvarát, ahol határozatlan időre tábort vertek – írja a Transtelex. 

A „Kolozsvári Diákok Palesztináért” nevű szerveződés vezetői egy követeléslistát is átnyújtott a felsőoktatási intézmények vezetőinek, amelyben azonnali intézkedéseket követel az izraeli hadsereggel (IDF) kapcsolatban álló vagy abból profitáló vállalatokkal való együttműködések felmondása érdekében.… Bővebben

Bukarestben palesztinpárti tüntetést engedélyeztek a holokauszt-emléknapra

Bukarest főpolgármesterénél és a román kormánynál tiltakozott a romániai Antiszemitizmust Monitorozó Központ (MCA) vezetője amiatt, hogy a városháza jóváhagyta egy újabb palesztinbarát tüntetés megszervezését, amelyet a holokauszt nemzetközi emléknapjára időzítettek – közölte szerdán a G4Media.ro hírportál nyomán az MTI. 

Marko Maximilian Katz, az MCA elnöke szerint a január 27-re meghirdetett palesztinbarát tüntetés durva sértést jelent a palesztinok által az október 7-i támadásban lemészárolt 1200 izraeli állampolgár emléke ellen.… Bővebben

A holokauszt, illetve a kommunizmus áldozatai előtt tisztelgő múzeumot hoznak létre Romániában

Romániában az európai uniós helyreállítási alapok felhasználásával hoznak létre holokausztmúzeumot a fővárosban, illetve alakítják ki a kommunizmus áldozatai előtt tisztelgő börtönmúzeumot a Buzău megyei Râmnicu Săraton. A két intézmény finanszírozási szerződését kedden írták alá – számol be az MTI a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) közleménye alapján.Bővebben