Palesztinpárti egyetemi hallgatók foglalták el a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Szociológia Karának udvarát
A kolozsvári a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) és a Kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) hallgatói péntek délután elfoglalták a Szociológia és Szociális Munka Kar udvarát, ahol határozatlan időre tábort vertek – írja a Transtelex.
A „Kolozsvári Diákok Palesztináért” nevű szerveződés vezetői egy követeléslistát is átnyújtott a felsőoktatási intézmények vezetőinek, amelyben azonnali intézkedéseket követel az izraeli hadsereggel (IDF) kapcsolatban álló vagy abból profitáló vállalatokkal való együttműködések felmondása érdekében.
A hallgatók szerint az egyetemek nem maradhatnak közömbösek olyan helyzetben, ahol sértik az emberi jogokat. Emlékeztetnek: a Nemzetközi Bíróság 2024. január 26-i előzetes döntése alapján minden államnak és közintézménynek kötelessége intézkedéseket hozni annak érdekében, hogy Izrael betartsa a bíróság döntését és azonnal megszüntesse a genocídiumot a Gázai övezetben.
A tüntetők kritizálják az egyetemek eddigi tétlenségét és az intézkedések hiányát. Hangsúlyozzák: az intézményeknek határozottan állást kell foglalniuk az igazságosság mellett, hozzá kell járulniuk a genocídium megakadályozásához, majd felhívják a figyelmet arra, hogy a hivatalos adatok szerint eddig legalább 35 ezer civil halottja van a gázai megszállásnak.
A hallgatók leszögezik: nem maradhatnak passzívak egy olyan helyzetben, ahol palesztin életek továbbra is veszélyben vannak. Követelik, hogy az egyetemek mutassanak szolidaritást a palesztin néppel és támogassák a palesztin diákokat és oktatókat. A diákok elkötelezettek a békés tiltakozás mellett, és az egyetemi udvar elfoglalásával szeretnék felhívni a figyelmet követeléseikre és a palesztin nép helyzetére.
A követelések:
- Az egyetemek demilitarizálása: A műszaki egyetem és az amerikai Lockheed Martin cég közötti együttműködés azonnali felmondása. A diákok szerint a Lockheed Martin hozzájárul a Gázai övezetben zajló genocídiumhoz, amely a Nemzetközi Bíróság előzetes döntései alapján potenciális háborús bűncselekménynek tekinthető. Szerintük bármilyen egyetem és fegyvergyártó vállalat közötti együttműködés sérti a nemzetközi jogot és ellentétes az egyetemek által képviselt értékekkel és küldetéssel. A diákok azt követelik, hogy az egyetemek a tudás és nem a militarizáció helyszínei legyenek.
- A genocídium és illegális megszállás bojkottja: Együttműködések megszüntetése olyan vállalatokkal, mint a Siemens, NTT Data és Alstom SA, amelyek az IDF-fel működnek együtt, vagy az illegális palesztinai települések fejlesztésében vesznek részt. A diákok azt is követelik, hogy a BBTE szakítsa meg az akadémiai partnerségeket az izraeli egyetemekkel, amelyek szerves részét képezik az izraeli katonai rendszernek, és támogatják az illegális megszállást a palesztin területeken. Ide tartoznak az Erasmus programok és más egyetemi együttműködések is, amelyeknek felülvizsgálatát kérik. A román kormány egyébként 2020-ban kétoldalú együttműködési megállapodást írt alá az izraeli kormánnyal az oktatás, tudomány, kultúra, ifjúság és sport területén, amelynek felülvizsgálatát kérik most.
- Szolidaritás a palesztin diákokkal: Az egyetemek biztosítsanak helyet a Gázai övezetből menekült palesztin diákok számára. A diákok szolidaritást vállalnak minden palesztin oktatóval és diákkal, akik az izraeli megszállás áldozatai és akiknek megtagadták az oktatáshoz való jogot. Az egyetemeknek támogatniuk kellene ezeket az egyéneket, és segíteniük kellene a hozzáférésüket az oktatáshoz és az akadémiai közösséghez
- Nemzetközi akadémiai támogatás: Az egyetemeknek összhangban kellene cselekedniük azzal az elkötelezettségükkel, hogy támogassák a nemzetközi akadémiai közösséget, valamint előmozdítsák és megvédjék az akadémiai szabadságot. Ennek részeként segítséget kellene nyújtaniuk a palesztin diákoknak és oktatóknak, akik menekültként érkeznek, hogy folytathassák oktatói és kutatói munkájukat.
- Rasszizmus és iszlamofóbia elleni küzdelem: Az egyetemek szankcionálják az iszlamofób kijelentéseket, és lépjenek fel az ilyen jellegű diszkrimináció ellen.
- Európai kutatási alapok leállítása: Az egyetemek csatlakozzanak ahhoz a felhíváshoz, amelyet 500 európai egyetemi oktató és kutató intézett az Európai Unióhoz. Ez a felhívás arra szólítja fel az EU-t, hogy szüntesse meg a nemzetközi jogot sértő kutatási projektek finanszírozását, különös tekintettel az izraeli intézményekre nyújtott támogatásokra.
- Nemzetközi jog és emberi jogok tiszteletben tartása: A diákok azt kérik, hogy az egyetemek biztosítsák, hogy minden általuk támogatott kutatási projekt és együttműködés összhangban legyen a nemzetközi joggal és az emberi jogokkal. Bármilyen olyan kutatási projekt, amely közvetlenül vagy közvetve sérti ezeket a jogokat, azonnal megszüntetendő.
- Európai kutatási alapok felülvizsgálata: Az egyetemek támogassák az EU azon törekvését, hogy felülvizsgálja és megszüntesse azokat a kutatási alapokat, amelyek olyan projektekhez kapcsolódnak, amelyek megsértik a nemzetközi jogot. Ez különösen fontos az izraeli intézményekre vonatkozóan, amelyek jelentős támogatást kapnak az EU-tól.
- Példamutatás az akadémiai közösség számára: A diákok szerint az egyetemeknek példát kell mutatniuk az akadémiai közösség és a társadalom számára azáltal, hogy elkötelezik magukat a nemzetközi jog és az emberi jogok tiszteletben tartása mellett. Ez magában foglalja az etikus kutatási gyakorlatok előmozdítását és az illegális tevékenységek elleni fellépést.
Hasonló egyetemfoglaló akció zajlik napok óta Bukarestben is, ahol a Bukaresti Egyetem pszichológia karának épülete melletti kertben táborozott le félszáz hallgató, akik az intézmény vezetőivel való találkozás után azt mondták, hogy folytatják a demonstrációt.