Bejegyzések

Yair Netanyahu Budapesten: Izrael felszámolta a Közel-Keletet fenyegető egzisztenciális veszélyt

A Nyugat a „vörös-zöld szövetség” ostromát éli – mondta az izraeli miniszterelnök fia az Alapjogokért Központ által szervezett Kiállás Izrael mellett (International Pro Israel Summit) című budapesti konferencián. 

Yair Netanyahu az Izrael biztonságát érintő drámai változások kapcsán úgy fogalmazott, hogy a 2023.

Bővebben

Harmadjára rongált meg egy prágai boltot egy sombrerót viselő férfi

Egy férfi harmadik alkalommal rongálta meg a prágai Jewish E-Shop nevű ajándékboltot kedden, amelynek a homlokzatára antiszemita és Izrael-ellenes graffitiket fújt, majd a kirakat elé vizelt.

A biztonsági kamerák mindhárom esetet rögzítették, a felvételeket a bolt Facebook-oldalán tették közzé.

A felvételek szerint a sombrerót viselő férfi kedd hajnalban fújta le a kirakatot.… Bővebben

„Része vagy a népirtásnak” – chilei zsinagógát támadtak meg Izrael-ellenes vandálok

 

Egy santiagói zsinagógát vörös festékkel fújtak le péntek este – közölte a Chilei Zsidó Közösség és Peleg Lewi, Izrael chilei nagykövete.

Lewi elmondta, hogy a Bikur Cholim zsinagógát– amelyet a zsidó közösség csak korlátozottan használ – vörös festékkel fújták le, valamint egy plakátot ragasztottak ki az épületre, amely Benjamin Netanjahu miniszterelnököt ábrázolta, homlokán egy golyónyommal.… Bővebben

Szerda este érkezik Budapestre Benjamin Netanjahu

Az Orbán Viktor meghívására érkező izraeli kormányfő várhatóan szerda estétől vasárnapig tartózkodik Magyarországon.

Benjamin Netanjahu miniszterelnök szerda este Magyarországra repül – derül ki a hivatala által közzétett időbeosztásból.

Ez lesz az izraeli kormányfő első európai útja azt követően, hogy a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot adott ki ellene a Gázai övezetben elkövetett állítólagos háborús bűnök miatt.… Bővebben

Magyarországra látogat Benjamin Netanjahu

Az izraeli kormányfő a következő hetekben Budapestre utazik diplomáciai látogatásra.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök várhatóan a következő két és fél hétben látogatást tesz Magyarországon – írta meg az izraeli 13-as csatornára hivatkozva a Neokohn.

Ez lesz Benjamin Netanjahu második külföldi útja az ellene kiadott nemzetközi elfogatóparancs óta.… Bővebben

Megtorlást ígér Benjamin Netanjahu

„A mai nap a leírhatatlan fájdalom napja. Nem nyugszom, amíg a túszainkat kivégző barbárokat nem állítják bíróság elé”

mondta pénteken Benjamin Netanjahu azt követően, hogy a 4 éves Ariel Bibas és az 1 éves Kfir Bibas holttestének azonosítása után kiderült, a kisgyermekeket már 2023 novemberében csupasz kézzel megfojtották, míg az édesanyjuk holtteste helyett egy ismeretlen nő tetemét adták át.… Bővebben

Magyarországra hívja Benjámin Netanjahut Orbán Viktor

A Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsa csak olaj a tűzre, és ítéletének semmilyen hatálya nem lesz Magyarországon – mondta a miniszterelnök, aki magyarországi látogatásra hívja Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.

A kormányfő a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken az izraeli miniszterelnök ellen előző nap a Nemzetközi Büntetőbíróság által kiadott elfogatóparancsot felháborítóan pimasz és cinikus döntésként értékelte.

Bővebben

Egy elemzés szerint tucatnyi palesztin diplomata ünnepelte a közösségi médiában a Hamász október 7-i terrortámadását

Dennis Ross korábbi amerikai diplomata, a The Washington Institute for Near East Policy agytröszt munkatársa szerint ez azt bizonyítja, hogy a Palesztin Hatóság a Hamász ideológiáját és retorikáját alkalmazza, hogy belpolitikai jelentőségre tegyen szert.

A világ különböző pontjain, az ENSZ-ben és Európa-szerte dolgozó palesztin diplomaták tömegei ünnepelték Izrael október 7-i megtámadását, hasonlították Izraelt a nácikhoz, illetve más aggasztó kijelentéseket fogalmaztak meg a közösségi médiában – derül ki a GnasherJew nevű csoport által végzett médiaelemzésből, amelyet a Jewish Chronicle szemlézett.… Bővebben

Netanjahu: a hágai elfogatóparancs egész Izrael ellen irányul

A hágai ügyész abszurd és hamis kérése egész Izrael ellen irányul – fogalmazott az  X-en Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő, arra reagálva, hogy a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze elfogatóparancs kiadását kérte a bíróság illetékes kamarájától az izraeli miniszterelnök és védelmi minisztere, valamint a Hamász három legfőbb vezetője ellen.Bővebben

Jeruzsálemben fogadta Köves Slomót Benjamin Netanjahu

Izrael miniszterelnöke, Benjamin Netanjahu csütörtökön jeruzsálemi irodájában fogadta Köves Slomót, az EMIH Magyar Zsidó Szövetség vezető rabbiját. A találkozón jelen volt Oirechman Shmuel rabbi, a MAOIH titkára is. A felek a magyar zsidó közösséget érintő témákról, a magyar–izraeli kapcsolatok aktuális kérdéseiről, valamint a magyar nagykövetség Jeruzsálembe történő esetleges áthelyezéséről beszélgettek – számol be a The Jerusalem Post. Bővebben