Seres László: Behódolás, sokadik rész: nem is volt pogrom Amszterdamban!
Az alábbi véleménycikk szerzője Seres László. Az írás saját blogján, az individualista.hu-n jelent meg.
Van az úgy, hogy néha minden másképp van. Vagy másképp volt. Sőt, néha az se biztos, hogy egyáltalán megtörtént az, amit láttunk, amit tudunk – hiszen eleve semmi sem biztos, nincs is olyan, hogy objektív valóság, a tények véletlenül sem makacs dolgok, különben is, kik vagyunk mi, hogy kijelentsük, tudhatunk bármiről bármit is? Hm?
A jelek szerint ezt a szubjektív-nihilista filozófiát követi Amszterdam polgármestere, aki pár nap után hirtelen megvilágosodott: ami eddig kikezdhetetlen tény volt, hogy tudniillik városi arabok (“palesztinpárti tüntetők”) előre eltervezve, szabályos hajtóvadászatot tartottak izraeliekre és zsidókra, az nem is úgy volt, már ha volt egyáltalán, és ő a maga részéről rettenetesen sajnálja, hogy a sajnálatos eseményekre a “pogrom” szót használta.
Egyébként Femke Halsema akkor sem nevezte így az eseményeket, csak megérteni vélte a zsidó túlérzékenységet, ezeknek ugye mindenről a pogrom jut eszükbe:
“Robogós férfiak szelték át a várost, izraeli futballszurkolókat keresve, ez egy rajtaütéses támadás volt. Nagyon jól megértem, hogy ez visszahozza a pogromok emlékét.”
Ezt mondta polgármester asszony még közvetlenül az amszterdami sajnálatos események hatása alatt, és óriási szerencsénk van, hiszen nevezhette volna a majdnem-lincselést “nagy fokú udvariatlanságnak” is.
Nem volt olyan régen, jól emlékszünk, mi is történt valójában Amszterdamban az Ajax-Maccabi meccs után: elmaszkírozott marokkói “fiatalok” (ilyen kifejezésekkel végzi ugye a behódoló sajtó az ártalmatlanítást) lesből rátámadtak és üvöltözve üldözőbe vették az izraeli szurkolókat, “rákos kutyáknak” nevezve ütötték-verték-rúgták őket, egyiküket a csatornába dobták, másokat szabályosan igazoltattak, nem izraeliek-e, megint másokat letérdeltettek és csak akkor engedtek el őket, ha kimondták, hogy “Free Palestine”, volt, akit megkéseltek, volt, akit megpróbáltak elgázolni, és betörtek a hotelekbe, ahol az izraeliek megszálltak. A “spontán” eseményt alulintergált arab Uber-sofőrök segítettek koordinálni számos közösségi platformon.
Ez volt tehát 7-én éjjel. Mi történt azóta, milyen új tények kerültek elő, amelyek 11 nappal később arra késztették polgármester asszonyt, hogy közölje, most már “sajnálja”, hogy a pogrom szót használta?
“Láttam, hogy a ‘pogrom’ szó hogyan vált nagyon politikussá – valójában propagandává (…), az izraeli kormány palesztin pogromról beszél Amszterdam utcáin, a holland politikusok a pogrom szót lényegében a marokkói, muszlim lakosok diszkriminálására használják. Nem ezt akartam és nem ezt akarom”.
Az történt, hogy közvetlenül a pogrom után elöntötte a közösségi médiát a “valójában az izraeli szurkolók provokáltak, palesztin zászlókat égettek, szidták az arabokat” narratívát. Azok az izraeli szurkolók, akik bármi ilyet tettek, rosszul tették – de úgy tűnik, ez széles körben kellő indok lehet egy jól sikerült zsidópogromra. És a széles, áldozathibáztató körbe ezek szerint beletartozik az amszterdami polgármester is, aki arról beszélt:
“Ezt az információt nem ismertem… Egy rasszista klub történetét soha nem mondták el megfelelően nekem.”
Ennek a tömeghangulatnak próbál ő megfelelni. Ezeknek a migrációs hátterű, az integrálódást elutasító tömegeknek igyekszik behódolni, akik úgy élnek a szabad világban, hogy nem fogadják el annak alapvető normáit, miközben körömszakadtáig ragaszkodnak saját “áldozati” státusukhoz, amely státus a zsidónak akkor sem jár, ha éppen verik. Hiszen ő tettes: fehér, hímnemű, elnyomó, kolonialista, cionista, aki a hazájában népírt és apartheidet tart fenn.
“Politikussá”, “propagandává” változott a pogrom szó, csak hogy szegény marokkóiakat diszkriminálják vele? Aaaaw. Zavarja őt, hogy Netanjahu is pogromnak nevezte a történteket, ő nem akar senkinek az eszközévé válni – mondta még Halsema, miközben a teljes nyilvánosság előtt vált morális lényből a tettesek hasznos idiótájává. Aki azt sem vett észre, hogy valamelyik chatben maguk az elkövetők nevezték “zsidóvadászatnak” jó előre eltervezett szabadidős tevékenységüket.
A legpontosabban Amichai Chikli holland diaszpóra-miniszter fogalmazott a polgármesternek írt nyílt levelében:
“Halsema asszony, nem kell ragaszkodni a ‘pogrom’ szóhoz. Az eseményt lehet tervezett terrortámadásnak is nevezni. Egy dolog biztos, három órán keresztül egy iszlamo-náci csőcselék uralta Amszterdam belvárosát, miközben az önök rendőri erői tétlenül álltak.”
Persze nézhetjük úgy is, hogy robogós férfiak szelték át a várost.