„Nem akarnak itt bennünket!” – Menachem Margolin rabbi, EJA vezetője

A kóser vágás Belgium nagyrészén történt betiltása egyenlő a zsidók másodrendű állampolgárrá történő kinyilvánításával, nyilatkozta Menachem Margolin rabbi, a European Jewish Association vezetője a ynetnews.com-nak.

A legújabb kóser vágást korlátozó európai rendelkezés újabb kihívások elé állítja a kontinens zsidó közösségét és azt az üzentet közvetíti, hogy a zsidó közösség nem kívánatos- mondta a vezető.

Igazi tragédia ez a teljes zsidó közösség számára” – tette hozzá Margolin, a belgiumi Vallónia régióban nemrég életbelépett tiltással összefüggésben.

Menachem Margolin rabbi, a European Jewish Association vezetője

 

 A Vallónia-régió a már korábban hasonló törvényt foganatosított Flandria-régióhoz csatlakozott a tiltással, ezzel tulajdonképpen az ország kétharmadában válik tiltottá a rituális vágás, mely több, mint 40.000 zsidót érint.

A rabbi, aki maga is belga állampolgár figyelmeztet a folyamat mögött húzódó tendenciákra és elveti azokat az érveket, melyek szerint a kóser vágás betiltása mögött emberiességi okok húzódnak.

A sportvadászat még mindig megengedett az országban”- furcsállja Margolin, „ami azért is különösen érdekes, mert a sportvadászat során több állatot ejtenek el, mint amennyi kóser módon kerül levágásra, nem is beszélve az általános vágások körüli problémás körülményekről, melyek még mindig nincsenek orvosolva.”

Margolin hozzátette: „Onnantól kezdve ahogy az állatokat szállítják a tartásuk körülményeiig, számos aggály merülhetne fel, humanitárius szempontból Belgiumban. A zsidók számára fontos az állatok védelme és a kóser vágás emberiesebb, mint bármilyen más vágási forma.”

Annak dacára, hogy Európában egyre növekvő antiszemita trendeket lehet megfigyelni, mégsem az antiszemitizmust találja igazi motivációnak a törvény mögött, sokkal inkább a politikai lobbisták tevékenységét.

A valódi tragédia az, hogy a politikusokat annyira meghatja az úgynevezett állatvédő lobbi, hogy figyelmen kívül hagyják a zsidó közösség szükségleteit, mely az egész zsidó lakosság számára üzenet értékű, miszerint nem-kívánatosak vagyunk errefelé.”



Kóser étterem Antwerpenben (Fotó: AP)

 

A kérdés továbbra sem a hús maga – ehetünk halat vagy tésztát vagy bármi mást – a kérdés az, hogy biztonságba érezzük e magunkat, hogy megbecsülve érezzük e magunkat vagy keressünk magunknak más hazát.” – tette hozzá Margolin.

Margolin ugyanakkor hangsúlyozta: „az európai zsidók nem adják fel a vallásgyakorláshoz fűződő joguk iránti küzdelmet.”

Még keményebben fogunk küzdeni és nem adjuk fel!” – tette hozzá „sikeresen akadályoztuk meg a kóser vágás és a körülmetélés betiltására irányuló törvényeket Hollandiában, Lengyelországban és más országokban. Itt is sikerrel fogunk járni.” – bizakodott a szervezet vezetője, ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy sokan a közösségből Izraelbe fognak vándorolni, hsizen: „Az emberek, ha elfogy körülöttük a levegő, legtöbbször távábbállnak.”