Nekik ez a becsület: a Waffen SS-t éltették

Az 1945-ös budavári kitörés évfordulóján több mint hatszáz feketébe öltözött szélsőjobboldali vonult fel a Városmajorban. Hamisítatlan náci-nyilas rendezvény kerekedett a megemlékezésből. Tiszteletét tette a Jobbikkal szövetséges „vármegyés” mozgalom is.

 A szélsőjobboldal legszéle gyülekezett nem messze a Széll Kálmán (Moszkva) tértől, a városmajori templom mögött, hogy megemlékezzen az úgynevezett becsület napjáról. A társaság jórészt fiatalokból állt, olyanokból, akik aligha veszik sértésnek, ha neonácinak vagy újnyilasnak nevezik őket. A szervezők a pártzászlókat nemkívánatosnak nyilvánították, a résztvevőket – „a rendezvény jellegére való tekintettel” – arra kérték, hogy fekete, legalábbis sötét ruházatban érkezzenek. A megjelentek ehhez tartották magukat.

1945 február 11-én a német és magyar csapatok megpróbáltak kitörni a szovjet ostromgyűrűbe zárt budai Várból. A szélsőjobboldal számára ez a „becsület”, a „kitörés” napja. 1997-ben tartották első demonstrációjukat. A rendőrség (és a bíróság) azóta hol betiltja, hol a külvárosba vagy magánterületre száműzi a rendezvényt, máskor – ha éppen úgy tartja kedve ­– engedélyezi. Tavaly például a budavári Kapisztrán tér volt a helyszín, idén a Városmajor.

Ezúttal hiányzott a szervezők közül a korábban kettészakadt Magyar Nemzeti Arcvonal, de ezen – mivel a bőnyi rendőrgyilkosság után gyakorlatilag felszámolták a társaságot, a szellemi vezér Győrkös István most is előzetesben van – senki sem csodálkozott. A csapathoz külföldi eszmetársak, németek és olaszok is csatlakoztak (az árpádsávos zászlók mellett lengyel és székely lobogót is láttunk). A menet dobpergés kíséretében a tábori vadászok I. világháborús emlékművéhez vonult.

A köszöntő szerint az egybegyűltek azért jöttek össze, hogy megemlékezzenek a „vörös mocsok” elleni harcban elesett áldozatokról. Nem beszélve arról, hogy Európa új véderejévé kell válniuk.

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom küldöttsége is feltűnt a megemlékezésen. A Jobbikkal szövetséges szervezet szónokot is adott. Incze Béla alelnök úgy vélte – bár „fizikai értelemben nem mi győztünk” – minden egyes apró áldozatban ott volt a győzelem lehetősége. Továbbá: az ember halandó, de az eszme legyőzhetetlen. A „liberális sajtó” jelenlévő képviselőitől azt kérte, ne okozzanak csalódást, „tegyetek ki minket a címlapra, erősítsétek fel a hangunkat”.

Sajnos, rossz hírrel kell szolgálnunk számára: elenyészően csekély a valószínűsége annak, hogy a Népszava olvasói között akár egyetlen ember is akadhat, aki cikkünk hatására szimpatizálni kezd a nácikkal és nyilasokkal. Ellenben újra itt az alkalom, hogy idézzük Ungváry Krisztián történész rendkívül alapos, témába vágó könyvét, a Budapest ostromát. Ungváry hangsúlyozza, hogy egyedül Adolf Hitler ragaszkodott az általa „erőddé” nyilvánított magyar főváros védelméhez. Elrendelte, hogy Budapestet háztól házig vívott harccal kell védeni: függetlenül attól, hogy milyen veszteség éri a lakosságot és az épületeket. Veesenmayer német nagykövet és különleges megbízott közölte, hogy „nem törődünk vele, ha Budapest tízszer is elpusztul, ha ezzel Bécset védeni tudjuk”.

A világháború egyik legvéresebb, hónapokig tartó ostroma során Ungváry Krisztián adatai szerint a lakosság vesztesége mintegy 35 ezer ember volt. A szovjet áldozatokat nem számítva minden második halott a civilek közül került ki. A Vörös Hadsereg közel 80 ezer fős vesztesége valamivel nagyobb volt, mint a lakosság, a német és magyar védők áldozatainak száma együttesen.

A teljes cikk a nepszava.hu-n olvasható.