Milliókat fizet a holland állami vasút zsidó intézményeknek
Az ötmillió eurós adományt a holokauszt emlékének megőrzésére szakosodott intézményeknek, múzeumoknak szánják.
A JTA hírügynökség beszámolója szerint a minap tett bejelentés nem okozott osztatlan elégedettséget holland zsidó szervezetek körében.
A holland állami vasúttársaság tavaly több mint 40 millió dollárt különített el azért, hogy ebből kárpótolja a túlélőket. Ezen felül további milliókat áldozott holokauszt megemlékezési programokra
— írja a lap. Ezzel együtt a helyi zsidó szervezetek most mégis elégedetlenül nyilatkoztak az állami cég adományozásával kapcsolatban.
Szerintük — és ebben egy nemzetközi ernyőszervezet, a Világ Zsidó Kárpótlási Szervezete (World Jewish Restitution Organization) is egyetértett — a vállalatnak sokkal inkább a családokhoz kellett volna eljuttatni a pénzt, és ráadásul többet is a felajánlott összegnél.
„Arra biztatjuk a vasúttársaságot, hogy vizsgálják felül álláspontjukat” — fogalmazott a hollandiai központi zsidó szervezet elnöke közleményében, amelyben arra emlékeztet, hogy a cég több mint 100 ezer zsidó deportálásában vett részt, és mostani felajánlása nem áll arányban az okozott károkkal.
A Világ Zsidó Kárpótlási Szervezetének képviseletében Gideon Taylor főmunkatárs egyenesen „szégyennek” nevezte a holland cég adományozási módszerét. A vállalat nem reagált érdemben az őt ért bírálatokra. Diplomatikus válaszában azonban a holokauszt idején vállalt közreműködésükről szólva mint „a társaság történetének fekete lapjairól” tettek említést.
forrás: neokohn