Pokorni újabb pálfordulása: mégis megtartja a Turul-szobrot

A XII. kerület polgármestere szerint a szimbólumválasztás nem volt szerencsés annak idején, már-már kegyeletsértő, de a Turul jelképe összetett, nem szabad engedni, hogy a neonácik kisajátítsák maguknak.

Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármester azt fontolgatja, hogy beterjeszt a képviselő-testület elé egy módosítást, hogy a második világháború katonai és polgári áldozatai emlékére állíttatott, nagy vitát kiváltó Turul-szobrot ne nevezzék át az első világháború áldozatainak emlékművévé.

“Álljon ez a szobor így magában, ne bontsuk el, ne olvasszuk be (…), de tegyünk mellé egy nagyon részletes útmutatót, hogy minek a szimbóluma és minek a története” – fogalmazott.

Pokorni Zoltán kiemelte, a hegyvidéki önkormányzat “nem a legjobb szimbólumot”, egy első világháborús katonasír turulmotívumát választotta nem kellően végiggondolva, hiszen a Hegyvidéken a második világháborúban meghaltak nagyobb része civil, a meggyilkoltak jelentős része zsidó volt. Így “ellentmondásos, már-már kegyeletsértő a Turul használata” – mondta a polgármester, hangsúlyozva: az biztos, hogy az önkormányzat kiindulópontja nem az volt, hogy emléket állítson a nyilasoknak.

Azt mondta, hogy neves történészeket kért fel a szobor ügyének rendezése érdekében, az ő szakmai tanulmányuk alapján új szobor elkészítésére írtak ki pályázatot. Döntöttek arról, hogy máshol állítják fel a második világháborús emlékművet, és erre 50 millió forintot különítettek el. Továbbá a képviselő-testület tavaly nyáron döntött arról is, hogy a régi szobrot átminősítik első világháborús emlékművé.

Pokorni Zoltán elmondta, nem tartja helyesnek, hogy a szobrot lerombolják, de nem tartja a legjobb megoldásnak az átnevezést sem, ezért is gondolkodik a már említett módosítás benyújtásáról.

 

A cikk a kibic-en folytatódik.