Letartóztatták a New York állambeli hanukai késelés gyanúsítottját
New York Post forrásai szerint a New York-i rendőrség két órás üldözés után letartóztatta a New Yorktól 50 kilométerre található Monsey városában elkövetett késelés gyanúsítottját.
A hatóságok egyelőre nem adtak információt a gyanúsított motivációjáról. A machetével felfegyverkezett, álarcos, 37 éves Thomas Grafton, szombat este egy hanuka ünnepség közepén rontott be a Monsey-i zsinagóga alagsorába, ahol az első hírek szerint öt embert sebesített meg. A szám később tizenötre emelkedett. Az Ortodox Zsidók Közügyi Tanácsa úgy nyilatkozott, hogy az álarcos támadó afroamerikai volt. A helyiségben közel 100 ember tartózkodott, az egyik áldozat állapota kritikus. Más források szerint az eset egy haszidi zsidó rabbi házában történt, a zsinagóga szomszédságában.
Egy 65 éves szemtanú, Aron Kohn szerint az elkövető elővette a fegyverét és az emberek felé indult. „Láttam, amint megtámadja a teremben tartózkodókat, ezért elkezdtem székekkel, asztalokkal dobálni. Az életemért imádkoztam” – idézte fel. A környéken élő 19 éves Lazer Klein látta a pánikba esett, menekülő embereket, akik hívták a rendőrséget. „Vért láttam, valaki a lépcsőn feküdt, egy ember pedig már a hordágyon volt” – mondta. A hanuka ideje alatt ez volt a nyolcadik antiszemita támadás New Yorkban.
Reuven Rivlin izraeli államfőt sokkolta a támadás. „Felháborító, ami történt, imádkozunk a sérültek gyors felépüléséért. Az antiszemitizmus növekedése nem csak zsidó probléma, és természetesen nem csak Izrael állam problémája. Csak közösen tudjuk felvenni a harcot ezzel a gonosszal, amely ismét felemlei a fejét és valódi fenyegetést jelent az egész világon” – hangsúlyozta Rivlin.
Az NYPD terrorizmus elleni irodája Twitter üzenetében úgy fogalmazott, hogy kiemelt figyelemmel követik a történteket. Andrew Cuomo, New York állam kormányzója rémisztőnek nevezte az eseménysorozatot és hangsúlyozta: zéró toleranciát tanúsítanak az antiszemitizmussal szemben, az elkövetőre pedig a törvények teljes szigorával fognak lesújtani. „Borzalmas. Városunk számos zsidó családja szoros kapcsolatokat ápol a Monsey-i zsidó közösséggel. Nem lehet eléggé hangsúlyozni azt a félelmet, amit az emberek jelenleg éreznek. Több barátommal is beszéltem, akik először életükben félnek zsidó hitük külső jeleit nyilvánosan mutatni” – mondta Bill de Blasio, New York polgármestere.
Dov Hikind, korábbi állami törvényhozó és antiszemitizmus elleni aktivista „hihetetlennek” nevezte a támadást. „A New Jerseytől New Yorkig tartó fertőző gyűlölet beteg embereknek ad engedélyt a zsidók elleni támadásra” – fogalmazott. Letitia James főügyész Twitteren azt írta, hogy nagyon zavaró a helyzet. A gyűlölet-bűncselekményekkel szemben semmilyen formában nem lehetünk elnézőek, folyamatosan figyelemmel követjük a fejleményeket. Ma és minden este a zsidó közösség mellett állok” – hangsúlyozta. (New York Post/Times of Israel)