Komoly bírálatot kaptak Elon Muskék az Auschwitzi Emlékmúzeumtól

Az Auschwitzi Emlékmúzeum kritikával illette a Twittert, amiért az nem távolított el egy antiszemita bejegyzést, amely a zsidókat elégetésre szólított fel.

 

Az egész ügy úgy kezdődött, hogy az emlékmúzeum jelentett egy antiszemita bejegyzést, amely „undorító” és „féreg” jelzővel illette a zsidókat, továbbá azt kívánta, hogy „égjenek a pokolban”.

A bejegyzésről készült képernyőfotókat posztolva az emlékmű azt írta:

„Az ilyen nyelvezet ellenőrizetlen hagyása állandósítja a gyűlölet körforgását, és megerősíti azt az elképzelést, hogy az ilyen gyűlölködő nyelvezet elfogadható ezen a platformon”.

Az emlékhely azt is közölte, hogy a Twitter válasza panaszukra annyi volt, hogy a poszt „nem sértette meg a platform szabályait”.

„A rendelkezésre álló információk áttekintése után megállapítottuk, hogy az Ön által bejelentett tartalom nem sértette a Twitter szabályait”

– írta válaszként az Elon Musk tulajdonában álló vállalat.

A Twitter tulajdonosa, Elon Musk a szólásszabadság abszolutistájaként jellemezte magát. Sok kritikusa azonban felelőtlennek nevezte a megközelítését.

Kutatók is a gyűlöletbeszéd és az antiszemita tartalmak megnövekedését tapasztalták a Twitteren, mióta Musk átvette a vállalat irányítását. Egyes kormányok azzal vádolják a vállalatot, hogy nem tesz eleget a megjelenő tartalmak moderálása érdekében.

 

 

forrás