Kiderült, miért nem számolt be a New York Times antiszemita incidensekről

Egyre több információ támasztja alá azt, hogy Amerika nagy múltú napilapja rosszhiszemű Izraellel szemben, és vaknak tetteti magát, ha zsidóellenes atrocitásokról kéne beszámolni.

Bari Weiss újságíró, a The New York Times véleményrovatának korábbi szerkesztője egy vasárnapi interjúban azzal vádolta a lapot, hogy elutasította egy antiszemita támadássorozatról szóló cikk közlését, éspedig azért, mert az elkövetők „nem voltak fehér fajgyűlölők” – írja az Algemeiner.

Weiss, aki tavaly júliusában mondott fel a lapnál, majd nyílt levelet tett közzé, amelyben kritizálta a lapot, Ben Shapiro konzervatív publicistának elmondta: a 2019 végén zsidók ellen elkövetett, két halálos áldozatot követelő támadás – egy kóser élelmiszerboltban elkövetett lövöldözés és egy hanuka idején egy rabbi otthonában elkövetett késelés – nyomán írta meg a cikkét.

Mint elmondta, behívták a szerkesztőségbe, és elmondták neki, hogy nem tudják közölni az Amerika véres hanukája című cikkét, mivel a támadásokat nem fehér fajgyűlölők követték el, akik tiki fáklyákat cipeltek (ez utalás a fehér rasszisták 2017-es hírhedt charlottesville-i gyűlésére).

„Ez volt az a pillanat, amikor azt gondoltam magamban, hogy várj csak, ez egy hír, ez fontos. Én szakértője vagyok ennek a témának, erre azt mondják nekem, hogy ennek nincs helye a Timesban” – mondta Weiss az interjúban, hozzátéve, hogy csak azok a véleménycikkek kerülhettek a lapba, amelyek illeszkedtek a narratívához. „Mennyi energia, diplomácia és politikai tőke kellett ahhoz, hogy átcsempésszük azokat a cikkeket, amelyek nem illettek az ideológiába. Ez rengeteg munkát igényelt.”

Mint arról mi is beszámoltunk, a The New York Times idén áprilisban is lényegében figyelmen kívül hagyta az Anti-defamation League (ADL) jelentését, amely megállapítja: 2020-as adatok szerint történelmi csúcson volt az amerikai antiszemita atrocitások száma. Arról viszont beszámoltak, hogy a Human Rights Watch (HRW) jogvédő szervezet szerint Izrael kimeríti az apartheid bűncselekmények jogi definícióját, és elnyomja a palesztinokat. Ugyancsak az Algemeinerben jelent meg az az írás, amely emlékeztet arra, hogy a lap rendre elbagatellizálja, ha egy támadásnak iszlamista a motivációja („a The New York Times úgy tűnik, hogy tagadásban van, és igyekszik lehetséges alternatív magyarázatokat találni”).

Többször adtunk hírt arról, hogy a lapban számos antiszemita botrány történt már. 2019 áprilisában például nagy vihart kavart az a karikatúra, amit a lap véleményrovata közölt: a rajzon egy nyilvánvalóan vak, ugyanakkor kipát viselő Donald Trump látható, aki egy Benjamin Netanjahu-fejű, Dávid-csillagos vakvezető tacskót visz pórázon. A lap előbb megelégedett annak közlésével, hogy „a kép sértő, közlése egy hibás döntésünk eredménye”, de nem kért bocsánatot, nem sokkal később jobb belátásra tért, új szerkesztőségi cikkben kért bocsánatot, és megkövette azokat, akiket megsértett.

Abraham Foxman, az ADL vezetője idán tavasszal le is mondta a lap előfizetését, az egyik fő oka az volt: a New York Times teljesen Izrael-ellenesen számolt be a gázai háborúról. Neves amerikai és izraeli zsidó vezetők „szégyentelennek”, „előítéletesnek”, „propaganda dezinformációnak” nevezték a lap tudósításait. Visszatérő eleme volt például a beszámolóknak, hogy Izrael a felelős a gázai civil áldozatok magas számáért, meg az, hogy az izraeli „megszállás” az oka annak, hogy Irán segítségével a Hezbollah olyan területről rakétázza Izraelt, ahonnan az 2005-ben egyoldalúan kivonult.