Jedwabne: új könyv emlékeztet a lengyel pogromokra

Az időzés véletlen, de tökéletes: épp akkor jelent meg németül is Anna Bikont lengyel újságírónő tanulmánykötete a II. világháború alatti lengyel pogromokról, amikor egy varsói bíróság bocsánatkérésre kötelezett két, a lengyel kollaboránsok szerepét vizsgáló történészt.

Bejárta a világsajtót az a hír, hogy egy varsói bíróság első fokon bocsánatkérésre kötelezte Barbara Engelking és Jan Grabowski történész professzorokat, amiért könyvükben egy kelet-lengyelországi falusi elöljáróról azt állították, együttműködött a náci megszállókkal a zsidók üldözésében. A felperes azt állította, nagybátyja valójában menedéket adott a zsidóknak. A két történész könyve a zsidók túlélési stratégiáit vizsgálja a német megszállás alatt lévő egyes lengyelországi járásokban.

A per még az első fokú ítélet előtt óriási vihart kavart, a jeruzsálemi Jád Vásem intézet is aggodalmát fejezte ki az eljárás miatt. A két kutatót ugyanis azon 2018-as jogszabály miatt fogták perbe, amely polgári peres eljárást tesz lehetővé bárki ellen, aki úgy véli, hogy „a lengyel Nemzet vagy a Lengyel Köztársaság is felelős a Harmadik Birodalom által elkövetett náci bűncselekményekért.” A Jad Vasem szerint „elfogadhatatlan minden olyan erőfeszítés, amely politikai vagy bírósági nyomásgyakorlás révén meghatározza a tudományos és közbeszéd határait”, a két tudós pere „komoly támadást jelent a szabad és nyílt tudományos kutatás ellen.”

A 2018-as törvény, amely akár három év börtönnel is fenyegeti azokat, akik akár csak kollaborációval vádolnak lengyeleket, nagy felháborodást keltett annak idején Izraelben. A zsidó államban – és Németországban – most is élénk figyelemmel követik a lengyel pert, amelyről a The Times of Israel azt írta: az meghatározhatja a jövőbeni történészi kutatások jövőjét. A jogszabály bírálói szerint Varsó ezzel lényegében tisztára akarja mosni a történelmet

Három éve diplomáciai vita keletkezett, majd érezhetően hűvössé vált Lengyelország és Izrael viszonya, miután Netanjahu miniszterelnök egy lapnyilatkozatában közölte: „Itt kijelentem, hogy volt lengyel kollaboráció a nácikkal. Ismerem a történelmet, és nem mosom tisztára” – mondta, hozzátéve, hogy nem elhanyagolható számú lengyel működött együtt a nácikkal, és „nem ismerek egy olyan személyt sem, akit bepereltek volna ezért a kijelentésért.” (A The Jerusalem Post részben pontatlanul adta vissza a kormányfő szavait, de a lényegen az nem változtatott.)

Épp eme történelmi (és történész-)vita közepén jelent meg Németországban is Anna Bikont „Mi, Jedwabnéből – lengyelek és zsidók a soá idején” című könyve. A varsói újságírónő, aki tettesekkel és túlélőkkel is beszélgetve dolgozza fel egyebek mellett a lengyel kollaboránsok szerepét is a náci megszállás idején, főként az 1941 nyarán történt byalistoki, radzilówi és jedwabnei pogromokra fókuszálva. A Jüdische Allgemeine beszámolója szerint „a megsemmisítési düh, amely a második világháború első éveiben elérte a balti államokban élő zsidókat, főként a németek által megszállt keleti területeken terjedt el. A lengyelek, elnyomott áldozatokként is, de részt vettek a zsidók tömeges meggyilkolásában.”

Anna Bikont könyve, írja a német zsidó lap, szembemegy lengyel történészek több évtizedes állításával, mely szerint nem történt kollaboráció a németekkel. Lengyel részről azt is folyamatosan tagadták, hogy lengyelek pogromokat követtek volna el zsidókkal szemben. Hirtelen azonban összetört az a kép, amely szerint a lengyelek csak a háború áldozatai, illetve hősies ellenállói voltak.

A jedwabnei pogrom 1941. július 10-én történt: aznap a falu lakosai egy pajtába zárták a falu 300 zsidó lakosát, köztük sok kisgyereket, és rájuk gyújtották az épületet, mondván, „zsidó kommunisták”. Az esetre leghatásosabban az Amerikában élő lengyel emigráns történész, Jan Gross könyve, a Szomszédok hívta fel a figyelmet, amely óriási vihart kavart Lengyelországban.