Izrael külügyminiszter-helyettese: Magyarország a zsidó közösség egyik legbiztonságosabb helye Európában

Az esztergomi MCC Fest-en tartózkodó Sharren Haskel exkluzív interjút adott a Magyar Nemzet Rapid Extra című podcastjának.

A politikus szerint a mainstream nyugati média rendszeresen torzítja a tényeket Izraelről, súlyos károkat okozva  ezzel a zsidó állam nemzetközi megítélésének. Hozzátette, Magyarország viszont a biztonság egyik utolsó bástyája a zsidó közösség számára Európában.

A diplomata élesen kritizálta az ENSZ palesztinokat segítő szervezetét, az UNRWA-t is, amelyet a Hamász befolyása alatt állónak nevezett, és úgy vélte, az UNRWA jelentősen hozzájárul a gázai humanitárius helyzet elmélyüléséhez.

Haskel hangsúlyozta, az izraeli hadsereg a világ egyik legszigorúbb hadijogi normái szerint működik, mégis politikai célponttá vált, miközben más térségek – például Dél-Szudán vagy Szíria – tragédiáit alig említik.

Önvédelem miatt vádolják háborús bűnökkel Izraelt – Rapid Extra

A fősodratú média Izrael kapcsán teljesen eltorzítja, kiforgatja a valóságot. „Hol van a média felelőssége? Miért nem érdekli őket a saját jó hírnevük? Ezek a médiumok ma már nem az igazságot keresik. Politikai céljaik vannak, és nem számít nekik, mi az igazság!” – nyilatkozta Sharren Haskel, izraeli külügyminiszter-helyettes, a Magyar Nemzetnek.

A magyar–izraeli kapcsolatok erősségét méltató külügyminiszter-helyettes dicsérte a magyar kormány fellépését az antiszemitizmussal, az iszlamista radikalizmussal és az illegális migrációval szemben. A Kneecap hiphop-trió kitiltása kapcsán úgy fogalmazott:

„nemcsak antiszemita, hanem terrorizmust népszerűsítő zenészekről van szó”.

Orbán Viktor Nemzetközi Büntetőbírósággal kapcsolatos döntését pedig egyértelmű erkölcsi kiállásként értékelte.

Haskel szerint nemcsak Gáza újjáépítése jelenti a legnagyobb kihívást, hanem a deradikalizáció és az oktatási reform. Ezért a palesztin területeken zajló dzsihadista nevelést békét hirdető tananyagokkal kellene felváltani, ahogy az az Ábrahám-egyezmények nyomán több arab országban már meg is történt.