Iszlamista terroristák akartak görögországi zsidókra támadni

A görög rendőrség bejelentette, hogy felszámolt egy görögországi zsidó célpontok ellen támadásokat tervező terrorcsoportot, és letartóztatott egy 27, illetve 29 éves pakisztáni férfit, akik illegálisan tartózkodtak az országban.

A gyanúsítottak egy zsinagógának és zsidó étteremnek otthont adó épületet akartak célba venni.

A terv leleplezésében az izraeli titkosszolgálat is segített, az izraeli miniszterelnöki hivatal pedig közleményében azt írta, hogy a görög csoport egy Iránból működtetett, kiterjedt hálózat része volt.

Eli Kohen izraeli külügyminiszter köszönetet mondott az athéni kormánynak és a görög hírszerzésnek a terrortámadás meghiúsításáért.

Konsztantina Dimoglidu görög rendőrségi szóvivő elmondta, hogy a csoportot egy Európán kívüli országban élő pakisztáni férfi hozta létre. Más rendőrségi források szerint a férfi Teheránban él.

A görög rendőrség közleményében azt írta, hogy a két gyanúsított mobiltelefonján talált beszélgetésekből, videókból és térképekből kiderült, hogy

már kiválasztották a célpontot, és belekezdtek a felderítésbe, illetve a támadás megtervezésébe. A

hatóságok hozzátették, hogy a gyanúsítottak egyértelmű utasítást kaptak ennek végrehajtására.

Az athéni ügyészség terrorcsoport létrehozása és a szervezetben való tagság miatt büntetőeljárást indított a férfiak ellen, akik a görög terrorellenes törvény értelmében tíz évtől életfogytig terjedő szabadságvesztéssel sújthatóak.

Az ügyészségtől származó információ szerint

a csoport Iránban élő szellemi atyja ellen is eljárást indítottak.

Görögországban mintegy ötezer zsidó él. Athén jó viszonyt ápol Izraellel, és az elmúlt években nem volt terrortámadások célpontja.

 

forrás