A holokauszttúlélő Simone Veil a Panthéonban nyugodhat

89 éves korában elhunyt Simone Veil, az Európai Parlament volt elnöke, Valéry Giscard d’Estaing volt egészségügyi minisztere. Az ő nevéhez fűződik a művi terhességmegszakítás legálissá tétele – a Veil-törvényt azóta is mindenki így nevezi. A holokauszttúlélő Veilt – a nagy államnőt, aki Macron elnök bejelentése alapján a Panthéonban nyugszik majd – gyászolja a francia zsidó közösség is.

Simone Veil azon kevés francia politikusok közé tartozik, akiknek a nevét mai napig őrzi egy törvény. A Veil-törvényről több mint 40 évvel az elfogadása után is mindenki tudja, hogy az abortusz legalizálásáról szóló szövegről van szó, melyet a Giscard elnöksége alatti, Jacques Chirac vezette első jobboldali kabinet fogadtatott el. Igaz, a törvény csak a baloldal szavazatainak segítségével ment át (a vita hevében volt, hogy a deportált Veilt Hitlerhez hasonlították). Veil egyébként 1993 és 1995 között ismét betöltötte az egészségügyi miniszteri posztot Édouard Balladur jobboldali kormányában.

1979-ben Veil még egy dologban úttörő lehetett: ő lett az első közvetlenül választott Európai Parlament elnöke (nő azóta is csak egyszer jutott az elnöki pulpitusra, a szintén francia Nicole Fontaine személyében). Ezután 1998 és  2007 között a francia Alkotmánybíróság tagja volt, 2001 és 2007 között a Soá emlékének megőrzését célzó alapítvány elnöke. 2010-től – mindössze hatodik nőként a történelemben – a Francia Akadémia tagja lett. Az akadémikusoknak járó díszkardra tábori azonosító tetoválásának számát, a 78 651-et gravíroztatta.

Az agnosztikus családban felnőtt Veil egyértelműen vállalta a francia zsidó közösséghez tartozását, s zsidóságáról nyíltan is elmélkedett, amikor úgy vélte, a tolerancia, a szolidaritás, a humanista értékekhez és a zsidó kultúrához való kötődés jelenti számára a zsidóságát. Az elhurcolásakor 16 éves Veil édesapja és édesanyja is meghalt a Holokausztban.

A zsidó közösség megemlékezéseiben elsősorban a politikus Holokauszt-emlékezet érdekében kifejtett tevékenységét hangsúlyozza, de a zsidó ernyőszervezet, a Crif elnöke az abortusz legalizálása és a nők érdekében kifejtett tevékenységét is üdvözölte. (Kérdéses egyébként, hogy az européer, feminista, a férjével is megharcoló Veil mennyire volt liberális a szó kortárs értelmében: egyik utolsó nyilvános szereplésekor a melegházasság ellen tüntető – és az abortuszt is ellenző, katolikus ihletettségű – tömegekkel vonult.)

Az Auschwitz-Birkenau-t megjárt Simone Veil személyét, teljesítményét ritka egyetértés övezi Franciaországban. Minden nekrológ és cikk fenntartás nélkül üdvözölte „a francia politika nagyasszonya” történelmi nagyságát és teljesítményét.

A Veil halála utáni napokban petíció indult azért, hogy Veilt a Panthéonban, a „nagy franciák” nyugvóhelyén temessék el. Számos egyetértő cikk az is hozzátette, hogy a feminista Veilt nem azért kell a Panthéonban eltemetni, mert nő, és mert kevés nő nyugszik a nagy emberek között, hanem mert teljesítménye és életútja méltóvá teszi erre. A temetés és a végső nyughely helyszínéről a hatóságok természetesen mindig a családdal egyeztetve döntenek, s a Panthéon ügyében az utolsó szót a köztársasági elnök mondhatja ki. A család számára sajtóhírek szerint az volt a fontos, hogy Simone Veilt és férjét 66 év házasság után ne válasszák el egymástól.

2017. július 5-én szerdán állami búcsúztatására került sor az Invalidusoknál, az európai lobogókat félárbócra engedték, a francia lobogókat pedig fekete szalaggal látták el. Emmanuel Macron köztársasági elnök is beszédet mondott, melynek során végül bejelentette: Simone Veil a férjével együtt csatlakozhat azokhoz a nagy franciákhoz, akik a Panthéonban nyugszanak. Veil olyan körben nyugszik majd, mint Voltaire, Rousseau, Zola, Jaurès és Marie Curie.

A történelem érdekes fordulata ez, mely egyben mutatja, mennyit változott Franciaország az elmúlt évtizedekben. Fél évszázaddal a Soá, és egy évszázaddal a Dreyfus-ügy után egy zsidó asszony gyakorlatilag közfelkiáltással került a nagy franciák közé.

Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő, politológus (ELTE ÁJK, 2009), francia nyelv és irodalom szakos bölcsész (ELTE, BTK, 2008). Egyetemi tanulmányai alatt eltöltött egy évet a párizsi Sciences Po-n, az Eötvös Collegium tagja volt, illetve nemzetközi kapcsolatokat hallgatott a Mathias Corvinus Collegiumban. 2019-ben szerzett doktori fokozatot (PhD) az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Politikatudományi Doktori Iskolájában. A Milton Friedman Egyetem adjunktusa, a www.franciapolitika.com szerkesztője. A szerző további írásai itt olvashatók