Franciaországban mindennapossá váltak az antiszemita incidensek

Múlt héten csütörtök éjjel törtek be a párizsi kóser étterembe, azonban egyelőre nem sikerült a helyi rendőrségnek elkapnia a tetteseket.

A vandálok betörték az ablakokat, felborították a bútorokat, a falakra horogkereszteket és zsidó ellenes szlogeneket fújtak – számolt be a The Times of Israel.

A falra olyan feliratokat írtak, hogy „Hitlernek igaza volt,” „b*zi zsidók,”„ki a zsidókkal” és „szabadítsuk fel Palesztinát.” A tulajdonos arról is beszámolt, hogy a gyorsétteremnek a kasszáját is kiürítették, annak ellenére, hogy mindössze 50 euró volt benne – írja a Le Monde.

A rongálást bemutató videót Franciaországi Zsidó Diákok Egyesülete Twitterren is megosztotta. „Borzalmat és felháborodást érzünk a kóser étteremmel szembeni antiszemita támadással kapcsolatban, amely a 19. kerületi Manin utcában történt. »Hitlernek igaza volt«, ezt írták egy étterem falára 2020-as évben, Franciaországban. Öt évvel a támadások után erős a bizonytalanság érzése a franciaországi zsidókban” – írta a szervezet.

A párizsi ügyészség pénteken bejelentette, hogy „rasszista motivációjú” rongálás ügyében folytatnak vizsgálatot. Egyelőre azonban nem sikerült azonosítani az elkövetőket.

A támadást elítélte a francia belügyminiszter és Párizs polgármestere Anne Hidalgo kijelentette, hogy „a zsidó közösség élvezi az ő teljes támogatását és a város nem fogja tolerálni az ilyen eseteket.” A 19. kerület szocialista polgármestere is elítélte a tettet. Jean Castex miniszterelnök Twitteren biztosította a zsidókat a szolidaritásáról. „A köztársaság egységet fog mutatni a gyűlölettel szemben és harcolni fog minden egyes lázadó ellen” – írta Castex.

A Le Monde megkereste a Franciaországi Zsidó Diákok Egyesületének elnökét Noémie Madart, aki elmondta, hogy „a megrongált étterem videója bemutatja a Franciaországban mindennapossá vált antiszemitizmust.”

Az elnök hozzátette, hogy hiába megy már ez évek óta, „sokan elbagatellizálják a franciaországi antiszemitizmust.”

Párizs 19. kerülete fontos hely a francia zsidók számára, itt található ugyanis az úgy nevezett „Kis Jeruzsálem” negyed. Az elmúlt hónapokban azonban a megszaporodott antiszemita incidensek miatt feszült volt a hangulat a környéken.

 

forrás: neokohn