Franciaország uniós lobbija Izrael ügyében: háttérben a belpolitika?
Franciaország sajtóhírek szerint erőteljesen lobbizik, hogy az Európai Unió keményen riposztoljon, amennyiben Izrael a jelenlegi terveknek – és a Donald Trump-féle tervnek – megfelelően annektálná a Ciszjordánia, illetve Júda és Szamária néven is ismert vitatott státusú területeket. A franciák úgy vélik, az annexió ütközne a nemzetközi joggal. A háttérben ráadásul ott lehet a belpolitika is.
A békefolyamat tekintetében Franciaország a maga részéről kilenc pontban foglalja össze az álláspontját. A telepek illegálisnak tételezése, az 1967-es határokra építés, a megegyezéses területcserék, Jeruzsálem mindkét állam fővárosaként elfogadása tekinthetők azoknak a pontoknak, amelyek alapvetően vitát generálnak Izrael és Franciaország között. Fontos megjegyezni, hogy a legújabb amerikai Trump-terv szerint is két állam jönne létre, de Izrael birtokba vehetné az 1967-es háború során elfoglalt területek egy részét. Vagyis ebben a pillanatban francia részről a vita tárgya az egyoldalúság és a nemzetközi jog tiszteletben tartása, nem pedig a kétállamiság maga (az egyoldalú lépések kritikája az amerikai és izraeli szerződésektől való palesztin visszalépésnek is szól francia részről).
Az új izraeli kormány megalakulása nyomán a francia külügyminiszter gratulációjában is az annexió lehetősége ellen emelt szót, s ezzel meglepetést nem okozott. Jean-Yves Le Drian kiemelte, hogy az annexió szembemegy a nemzetközi joggal; valamint uniós következményeket is kilátásba helyezett. A francia külügyminiszter egy parlamenti meghallgatáson ugyancsak arról beszélt, hogy a témában több európai partnerrel együtt dolgozik Franciaország. Igaz, az egyelőre nem világos, hogy pontosan milyen tervben gondolkodnak az annexió esetére. (A franciák mellett Németország is aggodalmának adott hangot egy, a palesztin miniszterelnökkel kiadott szövegben, közben Josep Borell külügyi főképviselő az említett uniós viták miatt csak a saját nevében tudott nyilatkozni. Oroszország is aktivizálódott az ügyben, ők az amerikaiakat békítenék a palesztinokkal.)
A bevezetőben említett sajtóhírek ugyanakkor azt is megjegyzik, hogy bármennyire is zajlik a francia lobbizás, Izrael unión belüli szövetégesei, köztük Magyaroszág, blokkolni tudják a közös fellépést (ismert, több alkalommal is született már e tárgyban magyar vétó). Valóban, a közös kül- és biztonságpolitika azon területek közé tartozik, ahol a Tanácsban csak konszenzussal lehet döntést hozni, és egyetlen tagállami vétó is meg tudja akasztani a folyamatot. A többségi szavazás bevezetése egy ideje napirenden van, mint ötlet, és a nagy és közepes méretű tagállamok inkább támogatják, ideértve a két legnagyobbat, Németországot és Franciaországot.
Mivel az uniós döntéshozatal blokkoltnak tűnik, a francia mozgásokat francia kontextusban érdemes elemezni. A francia diplomácia célja szokás szerint a saját mozgásterének a növelése, hogy valamiféle közvetítési képességet fenntartson magának, nemcsak az izraeli-palesztin békefolyamat, hanem Irán és más nemzetközi konfliktusok tekintetében is. Ugyanakkor éppen Emmanuel Macron köztársasági elnök januári izraeli látogatása mutatta meg, hogy a francia lépéseket tényleges mozgástér hiányában a belpolitikai szempontok alapvetően határozzák meg.
Mint azt a Neokohnnak írtuk akkor, a status quo fenntartása inkább konzervatív üzenet, de nem csak ez volt a „haza szóló” küldemény: „A franciák minden bizonnyal az – amúgy is limitált – közvetítési, „beszélgetési” képességüket akarták megőrizni az utazás során. Jelen pillanatban egyébként számukra a közel-keleti konfliktusok belpolitikai lecsapódása, a közösségek közötti feszültség, gyanakvás, erőszak az első számú probléma. Ennek a belpolitikai fókusznak megfelelően szóltak haza az üzenetek, a hazai választóknak, ha nem is patikamérlegen kimérve, de valamennyire szétterítve”.
A „közösségek között feszültség” alatt azt kell érteni, hogy a francia belpolitik nem hagyhatja figyelmen kívül a közel-keleti konfliktusok kezelésekor azok belpolitikai lecsapódását. A palesztin-izraeli konfliktus franciaországi „importja” ugyanis ott áll az újabban komoly problémaként tételezett ún. új judeofóbia (Pierre-André Taguieff) hátterében, amely az antiszemita érzelmeket az anticionizmushoz és Izraelhez köti, s Izraelt mint bűnös államot tételezi.
Erre a jelenségre tekintettel a francia diplomáciának egyszerre kell üzeneteket küldenie a jelentős számú francia zsidó kisebbségnek (mintegy félmillió embernek), és az új judeofóbiára, anticionizmusra hajlamos muszlim kisebbségnek is (a becslések szerint mintegy hatmillió főről lehet szó). Mindezt úgy, hogy a társadalmi béke – Franciaország területén belül – valamennyire fenntartható legyen (nemrég például egy autós két rendőrnek ment neki, állítása szerint azért, mert bosszút akart állni Palesztináért). A vitákból érezhető, hogy bár a közösségek közötti gyanakvás hatalmas, nem a zsidó kisebbség hozzáállása okozza a súlyosabb fejfájást.
A fő kérdés tehát a jelenlegi francia mozgásokkal kapcsolatban – és erre külső elemzőként, információk és bizalmas döntéselőkészítő anyagok ismerete hiányában nehéz választ adni –, hogy az esetleges izraeli annexiót a francia stratégák és titkosszolgálatok olyan ügyként látják-e, amely a franciaországi belső stabilitást is fenyegetheti.
Soós Eszter Petronella cikke
A szerző további írásai itt olvashatók |
Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő, politológus (ELTE ÁJK, 2009), francia nyelv és irodalom szakos bölcsész (ELTE, BTK, 2008). Egyetemi tanulmányai alatt eltöltött egy évet a párizsi Sciences Po-n, az Eötvös Collegium tagja volt, illetve nemzetközi kapcsolatokat hallgatott a Mathias Corvinus Collegiumban. 2019-ben szerzett doktori fokozatot (PhD) az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Politikatudományi Doktori Iskolájában. A Milton Friedman Egyetem adjunktusa, a 
