Fölösleges konfliktusok
Bőhm András
Böhm András, a TEV kuratóriumi tagja írása.
Heisler András elnök úrral 2013-ban találkoztam először, amikor mindketten felkérést kaptunk a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) kuratóriumában való részvételre. Ekkor Heisler András már és még nem volt elnök, én pedig már és még független, laikus civil voltam.
Sokat beszélgettünk Heisler Andrással, közösen készítettük elő az alapítvány működését, hoztunk meg lényeges döntéseket. Ekkor még András a hivatalban lévő Mazsihisz-vezetés belső ellenzéke volt, és okkal kifogásolta az EMIH-hel való szembenállást, melynek fő képviselője Zoltai Gusztáv volt. Mindketten jelentős eredménynek tartottuk, hogy András személyében a Mazsihisz képviselője részt vesz az alapítvány működtetésében.
Heisler Andrást hamarosan a Mazsihisz elnökévé választották, én pedig sajnálattal figyeltem, ahogy – úgy vélem, jobb meggyőződése ellenére – változtatott magatartásán, és elődeihez hasonlóan a szembenállást választotta. Rövid időn belül alkalmat keresett és talált a kuratóriumból való kilépésre. Már nem volt olyan fontos az együttműködés, a közös fellépés. Furcsa, hogy most a Mazsihisz elnökeként értékeli a TEV munkáját (A holokauszt-emlékév mérlege, április 8.), melyben az ő és szervezete részvételére is számítanánk.
Friss kampányában arra is rászánta magát, hogy azt a képtelenséget állítsa, hogy a Chabad térnyerése Zoltainak köszönhető. Annak a Zoltainak, aki a Mazsihisz mindenkori vezetésével összhangban engesztelhetetlen ellenfele volt és maradt az EMIH-nek.
Feltehetőleg nem voltam egyedül a megdöbbenők között, amikor a Mazsihisz bojkottot hirdetett a magyar kormány holokauszt-emlékévi programjai ellen. A Mazsihisz soha korábban nem tapasztalt kommunikációs és politikai aktivitásba lendült. Ez meglepő volt két okból is: 1. A közélet nem volt hozzászokva, hogy a sokak által pártállami kövületként számon tartott szervezet elvhűséget mutat. 2. Nem volt világos, hogy a Mazsihisz mint bejegyzett egyház a szerepéhez illő feladatot vállal-e magára azzal, hogy egy politikailag erősen motivált közéleti küzdelem élharcosává válik.
Következetességét azonban a Mazsihisz nagyon hamar feladta. Amint a kormány sokkal több forrást ígért, azt nyomban „kompromisszummentes gesztusnak értékelte”, feledve a bojkott mindhárom indokát: a Szabadság téri szobor áll, Szakály Sándor a helyén, a Sorsok Háza körül pedig már-már követhetetlen fideszes belharc kerekedett úgy, hogy még azt sem tudni, mi lesz a már szinte megépült múzeum tartalma. A Mazsihisz, amely a pénz-visszautasítási hullámot elindítva kis civil szervezeteket morális dilemmába sodort, a zsinagógák felújításának milliárdos ígéreteit már más pántlikával könyveli el. Heisler András Orbán Viktorral és Boross Péterrel hadisírokat avatott a Kozma utcai zsidó temetőben, és április 16-án, a holokauszt emléknapján Lázár Jánossal emlékezett. Hozzáteszem: számomra mindez a politikai realitás része, az azonban kétséges, hogy egy egyháznak érdemes-e ilyen szinten is a politikai realitásokhoz alkalmazkodnia, különösen, ha ugyanezen realitással néhány hónappal korábban látványosan szembemenni látszott. A Mazsihisz túl nagyot mondott a bojkott meghirdetésével, és az abszurd helyzetet – sajnálattal kell elismerni – a kormány kezelte fölényes magabiztossággal.
A korábban teljhatalommal bíró Zoltai Gusztáv napok alatt minősült árulóvá, s egyben, mint olvassuk, a Chabad szálláscsinálója is lett. Aztán jött egy új ügyvezető, akinek hosszasan és nyilvánosan tárgyalták a múltját és érzékeny személyes adatait, míg végül őt is meg lehetett buktatni, és rendkívül szoros választási eredménnyel megint újat választani. A személyi ügyeket néha színezte a vita, hogy történtek-e visszaélések vagy sem.
Ezek és más szerencsétlen körülmények nem tették lehetővé, hogy idő és energia maradjon a közös feladatok teljesítésére.
Megértő vagyok a nehéz helyzetben lévő elnök úrral szemben. A körülmények balszerencsés összjátéka folytán nem sok eredményt mutat fel elnöksége a közvéleménynek, erről azonban legkevésbé sem ő tehet. Az általa korábban szorgalmazott együttműködésből alig valósult meg valami.
Őszintén remélem, hogy lesz még alkalom együtt dolgozni Heisler Andrással a TEV kuratóriumában. Kívánok neki nyugodtabb és békésebb időszakot, biztosan ő is tudja, hogy napjainkban e szembenállásnak semmi haszna nincs. Bizonyosra veszem, hogy lelke mélyén szívesebben választja az együttműködést, ahogyan korábban is.
Megjelent a Népszabadság Vélemény rovatában.
