Amerikai zsidó szervezet vezetője: ha listázni fogják a muszlimokat, feltettem magam a listára

juden

A zsidók elleni gyűlölet az Egyesült Államokban a ’30-as évek óta nem volt olyan magas szinten, mint napjainkban – állítja a zsidók elleni támadásokat már több mint 100 éve monitorozó és a hátrányos megkülönböztetés ellen küzdő Anti-Defamation League (ADL).

Jonathan Greenblatt a szervezet egyik vezetője a legutóbbi New York-i konferenciájukon elmondta: a szélsőjobboldalon és a szélsőbaloldalon is érzékelhetően növekszik az antiszemitizmus.… Bővebben

Antiszemita-e Trump új főtanácsadója?

bannon-fox

Óriási vihart kavart a megválasztott amerikai elnök azon döntése, amellyel stratégiai főtanácsadójának nevezte meg a Breitbart radikális portál volt ügyvezető elnökét. Steve Bannon szerint a nyugati civilizáció a zsidó-keresztény hagyományra épül, mégis rendszeresen előkerül vele kapcsolatban az antiszemitizmus vádja.

Donald Trump augusztusban, második kampányfőnökének menesztése után vette maga melléa posztra a Breitbart News portál 62 éves vezetőjét, aki maga kérkedett azzal, hogy megnyitotta a portálját az “alternatív jobboldal”, azaz alt-right mozgalom előtt.… Bővebben

A kutató és az ő célja: a zsidómentő jó Göring „megmentése”

December 20-án lesz 50 éve, hogy meghalt Hermann Göring öccse, Albert, akinek életét Cserépfalvi Katalin próbálja több mint húsz éve bemutatni a nyilvánosságnak. Az Észak-Karolinában élő irodalomtörténész – könyvkiadó papája emlékét ápolandó – rendszeres vendég Magyarországon. Az egykori családi villában beszélgettünk.

Bővebben

Egy gyönyörű nap – így emlékeztek a német neonácik a Kristályéjszakára

berlin-synagogue

Zsidó helyszíneket listázott egy neonáci csoport Németországban.

Hetven, a zsidósághoz nyíltan köthető helyszín, épület és intézet címét tette közzé Facebookon egy neonáci csoport Németországban – adta hírül a Jewish Telegraphic Agency. A berlini központú szervezet tagjai a Kristályéjszaka 78. évfordulóján publikálták a listát.… Bővebben

A Ku Klux Klan még Trumpnak is kínos

A Republikánus Párt és Donald Trump határozottan elhatárolódott a fajgyűlölő Ku Klux Klan észak-karolinai felvonulásától, amellyel Trump elnökválasztási győzelmét akarja megünnepelni a szélsőséges szervezet.

A fehérek felsőbbrendűségét hirdető fajgyűlölő szervezet december 3-ra hirdette meg felvonulását. Már a tény bejelentése is óriási felháborodást váltott ki republikánus és demokrata párti hívekben egyaránt.

Bővebben

Népirtások elismeréséről és népirtások megszállásáról

cipokAz utóbbi évtizedekben több alkalommal is vihart kavart nemzetközi kapcsolatokban épp úgy, mint belföldi politikai harcokban, ha egy állam népirtássá nyilvánította a történelem valamely szégyenfoltját.

Politikai döntés-e népirtásnak nyilvánítani a népirtást? Mindenképpen: közismert, hogy egyes államok politikai előnyszerzés reményében nem nevezik népirtásnak azt, ami történelmi ismereteink szerint annak minősül.… Bővebben

Auschwitzos tetoválást viselt a hátán, nyolc hónapot kapott a német politikus

tattoo

Először felfüggesztett szabadságvesztése ítéltek a szélsőjobboldali politikust, de ő felebezett. Az eredmény: nyolc hónapos börtönbüntetés.

Ahogy arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, nagy port kavart annak a férfinak az ügye, akinek tetoválására egy uszoda vendége figyelt fel tavaly Oranienburg városában. A férfi hátán az auschwitzi haláltábor kapujának képe, valamint a buchenwaldi koncentrációs tábor szlogenje, azaz a „Jedem das Seine” (magyarul:„Mindenkinek a magáét”) felirat szerepelt.… Bővebben

Foglalás a booking.com-on: izraelieknek nincs szoba

53554875

Négy izraeli családból álló társaság szállást foglalt egy Baden-Würtenberg tartománybeli panzióban jövő augusztusra. Nem sokkal később e-mail üzenetet kaptak a szállásadótól, melyben arra kérték őket, hogy töröljék foglalásukat, “mert panziójuk nem való izraelieknek”.

A családok a Booking.com-on keresztül foglalták le a szobákat a Fekete-erdőben fekvő Zell am Harmersbach település Mattenhof nevet viselő vendégházában.… Bővebben

A holokauszttagadás lesz a Budapesti Zsidó Filmfesztivál idei főtémája

A Rachel Weisz főszereplésével készült Tagadás című film nyitja a november 17. és 20. között zajló 5. Budapesti Zsidó Filmfesztivált, amelynek a Művész Mozi és a Kino Cafe Mozi ad otthont.

A fesztivált a Rachel Weisz főszereplésével készült Tagadás című film nyitja; a valós eseményeket feldolgozó film a holokauszttagadás és a véleményszabadság témáját járja körül.… Bővebben

Tervezője szerint ma már nem épülhetne meg a berlini holokauszt-emlékmű

Peter Eisenman szobrász-építész megkongatta a vészharangot.

A berlini holokauszt-emlékmű amerikai tervezője szerint napjainkban már nem épülhetne fel Németországban a genocídium áldozatainak állított épületegyüttes a megerősödött antiszemitizmus és idegengyűlölet miatt – írta a Jewish Telegraphic Agency.

Peter Eisenman a német Die Zeit nevű lapnak nyilatkozva azt mondta, hogy a Németországban és Amerikai Egyesült Államokban uralkodó közhangulat ma nem tenné lehetővé az emlékmű felállítását.… Bővebben