Brüsszel irányt váltana az antiszemitizmus elleni küzdelemben
Elsősorban az interneten terjedő zsidógyűlölet miatt az Európai Bizottság (EB új irányt kíván szabni az antiszemitizmus elleni stratégiájának – hangsúlyozta kedden a brüsszeli testület illetékese.
Katharina von Schnurbein, a bizottság antiszemitizmus-ügyi megbízottja a dpa német hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy még az idén ismertetni fogják az erre vonatkozó pontos tervezetet. Hozzáfűzte, hogy jelenleg egyeztetések folynak a kérdésben a zsidó közösség képviselőivel is.
Elsőként a Politico hírportál jelentett a készülő tervezetről.
Schnurbein szerint a kényesnek nyilvánított internetes tartalmak nem minden esetben illegálisak, mégis egyes emberek radikalizálódásához vezethetnek. Ezzel összefüggésben felidézte a csaknem két éve Halle városának zsinagógája elleni terrortámadást. Nemrég Köln városában is antiszemita támadás ért egy kipát viselő fiatal férfit.
Az EB június elején elvégzett vizsgálata fényt derített arra, hogy a koronavírus-járvány kitörése óta 13 szorosára nőtt az antiszemita tartalmak száma bizonyos német nyelvű Twitter-, Facebook-, illetve Telegram-csatornákon. Az összehasonlítás alapját 2020 és 2021 első két hónapja szolgáltatta.
Az antiszemitizmus elleni küzdelem és a zsidó hitélet támogatásának stratégiája Schnurbein szerint fontos ösztönzőt hivatott adni az EU-tagállamoknak ahhoz, hogy végrehajtsák az internetes uszítás megfékezésére irányuló uniós célkitűzéseket. Mint mondta, 2018-ban az uniós tagállamok egyetértettek abban, hogy nemzeti stratégiákat dolgoznak ki az antiszemitizmus ellen, ugyanakkor csak három ország tette ezt meg mostanáig.
forrás: neokohn