Oktatás

Veszprémy László Bernát: Nehezen engedik el az amerikai progresszív mozgalmak az antiszemita Iszlám Nemzetét

Hetek óta tartó vitákra ad okot, hogy az amerikai nőjogi és Trump-ellenes tüntetések egyik fő mozgalmának, a Women’s Marchnak számos neves vezetője kapcsolatokat ápol a Louis Farrakhannal, az Iszlám Nemzete (Iszlám Nemzete) vezető lelkészével. Az Iszlám Nemzete egy 1930-ban alapította fekete muzulmán közösség, melynek korábbi neves vezetői és tagjai között volt Elijah Muhammad és Malcolm X. Számos antiszemitizmus-figyeléssel foglalkozó intézet, mint a Rágalmazásellenes Liga is, antiszemita szervezetként tartják számon a közösséget.

Megjelent az új rasszizmus és antiszemitizmus elleni francia stratégia  

Bemutatta a francia kormányfő, Édouard Philippe a kormányzat friss rasszizmus és antiszemitizmus elleni, 2018-2020 közötti időszakra vonatozó stratégiáját (az előző dokumentum a 2015-2018 közötti időszakra szólt). A stratégia a sajtóbeszámolók szerint az internetes gyűlöletkeltés elleni harcra fókuszál, ugyanakkor összesen négy fókuszpontot határoz meg, s ezek közül csak az egyik az internetes gyűlöletkeltés.

Nemzeti Front – vissza a radikális múltba?  

Nem sikerült túl jól a Nemzeti Front március 10-11-i „újraalapító kongresszusa”. Ha a párt azt az üzenetet akarta küldeni, hogy lehiggadt, megszelidült, és megszabadult rasszista és antiszemita áthallásaitól, akkor ez az üzenet biztosan nem jutott el a választókhoz. Az újraválasztott pártelnök, Marine Le Pen által javasolt új név (Nemzeti Összefogás) ugyanis minden, csak nem új, és minden csak nem szelíd... Egy 1941-1944 között létezett kollaboráns (!) párt is viselte, arról nem is beszélve, hogy Jean-Marie Le Pen is használta korábbi kampányaiban. Az amerikai alt-right ikon, Steve Bannon jelenléte és beszéde sem a „frontos higgadás” felé mutatott.

Újabb tragédia Párizsban: 85 éves zsidó nőt gyújtottak fel otthonában

Ismét kegyetlen gyilkosság híre rázta meg a francia zsidó közösséget, miután saját lakásában találtak egy idős hölgy felgyújtott holttestére péntek este. A 85 éves Mireille Kanollal tizenegy késszúrással végeztek az elkövetők, akiket azóta őrizetbe vettek – közölte az Arutz Sheva.

A jeruzsálemi francia konzulátus egyik munkatársát azzal vádolják, fegyvereket csempészett  

Megvádolták a jeruzsálemi francia konzulátus egyik dolgozóját – egy sofőrt, Romain Franck-ot – azzal, hogy egy erre szakosodott banda tagjaként 70 pisztolyt és két gépfegyvert csempészett a Gázai övezet és Ciszjordánia között. A 23 éves fiatalembert február 15-én vették az izraeli hatóságok őrizetbe. Ezzel egy időben letartóztatták a konzulátus egy palesztin dolgozóját, illetve a csempész-hálózat további tagjait is, összesen kilenc embert.

Magyarország nemmel szavazott Izrael elítélésére az ENSZ-ben

A legfrissebb hír, hogy tegnap szavazás zajlott az ENSZ-ben, hogy a nemzetközi szervezet elítélje-e Izraelt a „megszállt palesztin területeken – köztük Kelet Jeruzsálemben, és a megszállt szíriai Golánon – épített izraeli telepek” okán. A határozatnak mindössze négy ország mondott ellen, köztük az USA és Magyarország. Érdemes látni, hogy Szlovákia és Horvátország is tartózkodtak.