Berlini főügyész: Az antiszemitizmus mélyen gyökerezik a német társadalomban

Az AFP-nek adott interjújában, Claudia Vanoni legfőbb ügyész kifejtette, több mint 70 évvel a holokauszt után még mindig nagy erőfeszítés kell ahhoz, hogy az antiszemita jellegű incidensek áldozatainak igazságot szolgáltassanak. „Mindig is jelen volt az antiszemitizmus” – fogalmazott a zsidók ellen elkövetett atrocitások ügyeinek szakértője.

„Úgy vélem azonban, hogy a közelmúltban ezek újra hangosabban, agresszívebben és rettenetesebben vannak jelen” – tette hozzá a főügyész az interjúban. Vanoni jelenleg az antiszemitizmus területére szakosodott biztosként tevékenykedik, a posztot tavaly szeptemberben hozták létre az egyre szaporodó zsidóellenes bűncselekmények miatt.

Az incidensek rendkívül sokrétűek. Legutóbb például egy antiszemita inzultációt posztoltak online, amikor a másodosztályú FC Union egyik szurkolója kikelt az Ingolstadt csapatának izraeli származású kapitánya ellen.

Egy másik esetben egy zsidó tinédzsernek iskolát kellett váltania, amiért hónapokon keresztül zaklatták Zehlendorf magániskolájában.

Szintén a közelmúltban történt, hogy Berlin egyik trendi negyedében, a Prenzlauer Bergben egy izraelit megtámadott egy szíriai származású ember, amiért az kippát hordott a fején.

Szintén a német fővárosban történt, hogy a Ku’Damm bevásárlóutcájában egy izraeli étterem-tulajdonost állandó zaklatások érik, miután közzétett egy videót egy őt ért inzultusról.

Vanoni úgy véli, az esetek nagyon tisztán azt mutatják, hogy az antiszemitizmus mélyen gyökerezik a német társadalomban.

De nem Németország az egyetlen. Franciaországban is számtalan esetben támadtak meg zsidókat, és a bűncselekmények egyre erőszakosabbak.

A főügyész szerint a helyzetet súlyosbítja, hogy a különféle online platformokon szabadon terjedhetnek az évszázados sztereotípiák a zsidóságról, amin nem segít az sem, hogy Angela Merkel kancellár annak idején több mint egymillió menedékkérőt engedett az országba, akikkel „egy új típusú antiszemitizmus is érkezett”.

Forrás: TheLocal.de