Az iszlamizmus lett a francia szocialista elnökjelöltek fő vitatémája

(Soós Eszter Petronella cikke)

A két előválasztási forduló között az iszlamizmus és a laikus állam lett a két francia szocialista elnökjelölt fő  vitatémája. Manuel Valls volt kormányfő először azzal vádolta ellenfelét, a volt miniszter Benoît Hamont, hogy kétértelmű az álláspontja a radikális iszlamizmus dolgában, majd Hamon vágott vissza azzal, hogy nem neki csúsztak félre a nézetei a laikus állam tekintetében (a burkini-vitára utalt, melyben Valls az utóbb törvénytelennek minősült tiltás mellé állt).

A Manuel Valls-ot támogató Malek Boutih képviselő (akinek egy jelentéséről korábban olvashattak a TEV oldalain) azzal támadta Hamon-t, hogy „iszlamo-baloldali csoportokkal fúj egy követ”. Egy Manuel Valls-párti, név nélkül nyilatkozó miniszter pedig azt mondta, hogy Benoît Hamon „a Muszlim Testvériség jelöltje”. Mindez nyilvánvaló túlzás (és az efféle megnyilatkozások hatásossága és kockázatossága a Valls-csapatban is vita tárgya), de jelzi, hogy milyen erővel tört ki az indentitáshoz, valláshoz kapcsolódó polémia a baloldalon.

Benoît Hamon nem először kerül reflektorfénybe ebben az ügyben – illetve a kapcsolt kérdésekben. Amikor 2016 végén megkérdezték tőle, hogy mit gondol azokról a észak-párizsi, külvárosi, konkrétan sevrani kávézókról, ahova nők nem mehetnek be, a régi munkáskávézók hagyományába illesztette őket, egyértelmű elhatárolódás nélkül. A francia sajtó „a probléma relativizálásaként” értelmezte a megnyilatkozást.

De szintén Hamon volt az egyik fő szerzője annak a korábbi nemzetgyűlési határozati javaslatnak is, mely egyoldalúan elismerte Palesztinát, sajtóhírek szerint azzal is indokolva a benyújtást, hogy „ez a legjobb módja a – Hollande Izrael-párti pozcióját meg nem értő – külvárosi és külkerületi szavazóbázis visszaszerzésének”. (Tény, hogy a baloldal és a szocialisták számára a külvárosi proletár-szavazat, a muszlim szavazat megszerzése fontos kérdés – ha lehet hinni a felméréseknek, 2012-ben is sokat jelentett az elnökválasztás során. Ráadásul később Hollande valóban elvesztette ezeket a választókat.)

A most kitört vita erőszakos stílusú, de fontos kérdéseket piszkál. Legitim arról vitázni, hogy bizonyos társadalmi válságjelenségeknek gazdasági vagy identitás-jellegű oka van, esetleg mindkettő (Valls nyitottabb az identitáspolitikai magyarázatra vagy tényezőkre), és legitim arról vitázni, hogy a laikus államnak hányféle értelmezése van vagy lehet Franciaországban (gondolom, nem árulok el nagy titkot azzal, hogy időben és térben is több). Az előválasztás során most kikristályosodott két baloldali koncepció, az állampolgárok felé is követeléseket megfogalmazó, radikális laikus Valls-é, és vele szemben álló, az 1905-ös törvény szó szerinti értelmezését képviselő Hamoné. Ez, akármit is gondolunk a két álláspontról, világos, érdemi és értelmes vita a Szocialista Párton belül.

E sorok két nappal a szocialista előválasztás második fordulója előtt születtek, január 27-én. A 29-i második forduló várhatóan Benoît Hamon győzelmével végződik majd (bár a felmérések elég szűk különbséget mutatnak ahhoz, hogy Valls győzelmét se zárják ki). Ha Hamon győz, az a francia köztársasági elnökség sorsát valószínűleg nem befolyásolja, de hatással lehet a francia zsidó közösség politikai sorsára, amennyiben a közösség még inkább megerősödhet jobboldali szimpátiájában.

A zsidó sajtóban (például itt) Hamont ugyanis „Izrael-ellenesnek”, anticionistának tartják nemcsak a külvárosi problémákkal kapcsolatos megnyilatkozásai miatt, hanem a palesztin állammal kapcsolatos megnyilatkozásai miatt is – vagy éppen azért, mert támogatta az Izraelben nagy felhördülést kiváltó 2016 végi 2334-es ENSZ BT-határozatot. Győzelme esetén könnyen lehet tehát, hogy a Szocialista Pártnak olyan palesztin vonatkozású „antiszemitizmus-vitákkal” kell majd szembenéznie, mint a brit munkáspárti vezérnek, Jeremy Corbynnak.

Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő, politológus (ELTE ÁJK, 2009), francia nyelv és irodalom szakos bölcsész (ELTE, BTK, 2008). Egyetemi tanulmányai alatt eltöltött egy évet a párizsi Sciences Po-n, az Eötvös Collegium tagja volt, illetve nemzetközi kapcsolatokat hallgatott a Mathias Corvinus Collegiumban. 2019-ben szerzett doktori fokozatot (PhD) az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Politikatudományi Doktori Iskolájában. A Milton Friedman Egyetem adjunktusa, a www.franciapolitika.com szerkesztője. A szerző további írásai itt olvashatók