Miből lesz az iszlamista cserebogár?

2015. július 21.

Malek Boutih

Malek Boutih

Soós Eszter Petronella írása (további cikkeit itt találja)

Malek Boutih szocialista nemzetgyűlési képviselő nemrég adta át Manuel Valls miniszterelnöknek a Radikális generáció című jelentését. A szöveg arra keresi a választ, hogy a francia fiatalság miért radikalizálódik, egészen pontosan egyesek miért éppen a radikális iszlamizmusban találják meg az ifjúkori lázadás formáját. A januári Charlie Hebdo-merényletek után a francia közélet értelemszerűen keresi a magyarázatokat és a megoldási módokat. Boutih jelentésének erénye, hogy az iszlamizmus franciaországi térnyerését nem egyszerűen vallási kérdésként kezeli, hanem mint köztársasági, politikai problémát tételezi és hangsúlyosan kezeli az „új típusú antiszemitizmus” megjelenését is.

A szöveg abból indul ki, hogy nem csak szegény körzetek muszlim gyermekeit támadja az iszlamizmus, hanem relatíve jó státusú – nem feltétlenül muszlim – szülők gyermekei is érintettek, vagyis a probléma – legalább részben – társadalmi-politikai jellegű. A nemzetközi változások (globalizáció) és nemzetközi konfliktusok (Irak, Izrael) is nagy hatást gyakorolnak, mert egyes fiatalokban megerősítik az áldozati önképet, ami ellen a Köztársaságnak, húzza alá a szerző, fel kell lépnie.

Ennek az áldozati önképnek része, sőt kiemelkedő eleme többek között egy újfajta antiszemitizmus is, amely a „kettős mérce” érvével operál (vagyis azt mondja, hogy a zsidókat megvédik a rasszizmustól és a gyűlölettől, ellentétben a muszlimokkal), másrészt pedig a század első felének zsidóságához hasonlítja a kortárs muszlim társadalmat. Boutih szövege ezen a ponton explicite utal – a formálisan is anticionista pártot alapító – Dieudonnéra és 2009-es európai parlamenti listájára. Az „új antiszemitizmusnak” része az anticionizmus, Izrael állam politikájának kritikája és az antiszemitizmus összemosása, ami nemcsak retorikailag fontos, húzza alá a jelentés: az ügyesen csomagolt kritikára nem vonatkoznak a gyűlöletbeszéd ellen fellépő jogszabályok (igaz, azokat Boutih szerint egyébként is nehéz betartatni, különösen a nem európai, hanem amerikai jogszabályok által kormányzott közösségi szolgáltatások esetében). A szerző aláhúzza, hogy az antiszemitizmus elleni fellépés központi jelentőségű, hiszen azt történeti okokból valóban a rasszizmus különleges megnyilvánulásának kell tekintenünk. Az egyik megoldási javaslat egyébként arra irányul, hogy muszlim és zsidó családok gyermekei látogassák egymást önkéntes alapon, hogy megismerjék egymást, a jelenlegi etnikai-vallási szegregáció mellett ugyanis erre nincs igazán lehetőség.

“Az iszlám fogja uralni a Földet”

A jelentés természetesen hosszasan elemzi a radikalizálódás társadalmi-szociális hátterét, gondolva itt különösen a homogenitáshoz vezető, a másokkal együttélést nehezítő etnikai és szociális szegregációra, a leszakadó régiók és városrészek kilátástalanságára, továbbá az ifjúság általános frusztrációjára: egy idézett tanulmány szerint 61%-a részt venne valamilyen lázadó mozgalomban. Többször előkerül a tény, hogy a fiatalok konkrét életkörülményeik javítását várják, és az Iszlám Állam vonzóságát többek között az is okozza, hogy úgymond gondoskodik a csatlakozókról és perspektívát nyújt nekik (pénz, lakhely, feladat, szex stb.). A mai ifjúság számára ez a radikalizmus tűnik a demokratikus modell teljes ellentétének (lázadás!), ami politikai és nemcsak vallási értelemben vonzó. A jelentés szerint a dzsihádisták 30%-a nem muzulmán családból, kultúrából érkezik, a radikalizmus már a katolikus középosztályt is elérte, ráadásul a jelentés hosszan tárgyalja, mennyire hasznos az iszlamista szervezeteknek a neofiták buzgalma, illetve az, hogy a „nem arabok” radikalizmusára kevésbé figyelnek oda. A stabil hátterű fiatalok beszervezése egyébként célja is a dzsihádistáknak, mint ahogy az iszlamofóbia gyakori felidézése és kvázi „szítása” is: a provokációra elnyomás, arra viszont iszlamista „szolidaritás” a válasz „az áldozattá váló” muszlimokkal szemben. Így a társadalmi feszültségek vallási feszültségekké alakulnak, sőt, a cél az, hogy a rasszizmus problémáját is vallási és identitáskérdéssé alakítsák.

A szerző úgy gondolja – hogy a fentiekre tekintettel – nem is a bevándorlás az alapvető probléma, hanem az, hogy Franciaország eddig szabad folyást engedett az érkezők beilleszkedésének, vagy a beilleszkedés hiányának (értsd: semmit nem tett azért, hogy a beilleszkedés megtörténjen). Gond továbbá, hogy objektív számítások alapján senki nem gondolta végig, hogy mekkora az ország „abszorpciós képessége”. Boutih szerint míg a gazdasági érdek nem lehet az egyetlen ok a befogadásra, két témában nincs pardon és nincs kompromisszum: a női jogok ügyében és a laikus állam, vagyis az állam és egyház szétválasztásának dolgában. Az érv gyakorlatilag kimondva az a jelentésben, hogy ha nem tetszik a francia értékrend, akkor nem muszáj épp Franciaországban letelepedni. A jelentés szinte kérlelhetetlen a köztársasági értékrend megvédésében, sőt, már a fejkendő hordását a radikalizmus első lépésének tartja.

A jelentés hosszasan elemzi az eddig megtett lépéseket és intézkedéseket, majd szociális, oktatási, kulturális, területfejlesztési stb. javaslatokat tesz arra, hogy miként lehetne megakadályozni a fiatalok további radikalizálódását. Megállapítja, hogy a megfigyelésre szakosodott szervek alig bírnak az ügyszámmal (a megállapítás jogos, hiszen az elmúlt időszakok terrorista támadásai után rendre kiderült, hogy az elkövetőket egy adott pillanatban figyelték a szolgálatok). Éppen ezért a megelőzés fontosságát, valamint a kultúra fontosságát hangsúlyozza a szerző, abból kiindulva, hogy az iszlamisták kultúraellenes pusztítása nem véletlen, hanem hatalmi eszköz.

Boutih a jelentés elkészítése során számos közéleti szereplővel tárgyalt, időnként sokat kritizált emberekkel is, vagy olyanokkal, akik a Szocialista Párt politikai ellenfeleinek számítanak (gondolva itt például Frigide Barjot-ra, a melegházasság ellenes Manif pour Tous-mozgalom korábbi vezetőjére). Ugyanakkor a muszlim közösség képviselői hiányoztak a beszélgetőtársak sorából. A jobboldal elégedettnek tűnik a szöveggel, amelyet nagyon is vitaképesnek tart.

Szerző:
Kategóriák: Hírek
Címkék: