Az amerikai zsidók még mindig nem elég mérgesek

Nemigen tudom elképzelni azt – és remélem, hogy nem tévedek –, hogy ha Magyarországon naponta támadnának zsidókra, csend honolna körülöttünk. Gulyás Virág írása.

Amerika legtöbb városában az antiszemitizmus mértéke 160-250%-kal nőtt az elmúlt hónapok alatt. Nem zsidóviccekkről beszélünk. De még csak nem is zsidós „beszólásokról”. Nem. Itt zsidókat vernek, Izraeliekre támadnak vacsora közben, zsinagógákat fenyegetnek, és a rabbik arra kérik a közösségeiket, hogy ne hordjanak kipát.

Joggal hinné az ember, hogy van az az ingerküszöb, amikor a zsidó közösségek vagy elég mérgesek lesznek, vagy megijednek annyira, hogy lépjenek.

Úgy tűnik még nem értük el az ingerküszöböt. Vagy, ami még rosszabb, nem akarunk szembesülni azzal, ami előttünk történik – mert amig nem minket támadnak meg, miért is törődjük a másikkal?

Minden évben több ezren használják a #NeverAgain hashtag-et a Holokauszt Emléknapján. De mit jelent ez a hashtag másnap? Mit jelent akkor, amikor egy zsidó fiút megvernek Manhatten közepén azért, mert zsidó? Mit jelent akkor, amikor egy rabbiba nyolcszor szúrják bele a kést Bostonban azért, mert zsidó?

Több lap megírta otthon is – külhoni magyarként írom ezeket a sorokat – hogy hatalmas felvonulás lesz Washingtonban az antiszemitizmus ellen.

Nos, ez a felvonulás egyet bizonyított, hogy az amerikai zsidók még mindig nem elég mérgesek.

Körülbelül 2500 ember jelent meg. Ami talán soknak tűnhet első ránézésre, de valójában nagyon kevés. 5,3 millió zsidó él Amerikában. Ezt az eseményt elméletben a legbefolyásosabb zsidó szervezetek szponzorálták. Több heti marketing, szervezés, ingyen busz után 2500 ember jelent meg. Ez még egy sokkoló fényképhez sem elég, hogy esetleg a New York Times ne tehessen mást, minthogy foglalkozzon az antiszemitizmus kérdésével.

Értetlenül álltam a National Mall kihelyezett gyepjén. Hét éve harcolok az antiszemitizmus ellen ilyen vagy olyan módon, és nem igazán emlékszem olyan eseményre, ami ennyire pesszimistává tett volna, mint az elmúlt vasárnapi.

Mint ahogy azt az angol bejegyzésemben is megírtam, tudom mennyi munka van egy ilyen esemény megszervezése mögött. Sem azt a posztomat, sem ezeket a sorokat nem sértésnek szánom – hanem inkább vészjelzésnek.

Nyilvánvalóan pozitív, ahogy a zsidó/cionista közösségek végre mobilizálódnak. Ez egy újkeletű dolog, és itt meg kell említenem a #EndJewHatred mozgalom munkáját, ami azzal céllal jött létre, hogy mozgósítsa a zsidókat és szövetségeseiket, amikor például egy zsidót megkéselnek azért mert zsidó – afféle George Floyd-pillanat.

Míg az Izrael-ellenes események egyik napról a másikra 10-20 ezres tömegeket vonzanak, addig a zsidógyűlölet, zsidótámadások, zsidó üzletek megfélemlítése úgy látszik, nem elítélendő rasszizmus, diszkrimináció, kirekesztés, megfélemlítés.

Ez persze – most ennél a felvonulásnál maradva – a szervezők hibája is. Sajnos túl mélyen benne vagyok ebben a szegmensben, hogy tudjam, hogy ki tett igazán azért, hogy valami történjen és ki az, aki csak a logóját szerette volna láttatni.

Úgy ért véget az esemény, hogy nem éreztük, hogy akkor most megváltjuk a világot. S még ha ez mindig olyan utópisztikusan is hangzik, azért megyünk az utcára, hogy legalább ennek a lehetőségét érezzük. Ebből most semmi nem lett.

Megírta a Washington Post, a Jerusalem Post, meg talán egy kisebb lap, hogy voltunk, láttunk, majd távoztunk. De mi lesz holnap? – kérdem én. (A puszta tény, hogy csak a Neturei Karta jött tiltakozni egy ilyen gyűlésen, önmagában kudarcot jelent).

Remélem, hogy Magyarországon a zsidóságnak soha nem kell megtapasztalni azt, amit ma itt, Amerikában élnek át a zsidók. De ha valaha mégis történik otthon valami, remélem és kívánom, hogy hangosan követeljük majd, hogy legyen következménye a zsidógyűlöletnek.

Lehet, hogy álmodozó vagyok, de én biztosan többet várok el az amerikai zsidóságtól… Te nem?

 

forrás: neokohn