Amikor egyszerre nő és csökken az antiszemitizmus

A Rágalmazásellenes Liga (Anti-Defamation League, ADL) érdekes összefüggésre hívta fel a napokban a figyelmet: az általa megrendelt közvélemény-kutatás úgy találta, hogy 2015-ben csökkent az antiszemitizmus mértéke Belgiumban és Franciaországban, vagyis abban a két országban, amelyekben súlyos, a zsidó közösséget is érintő merényletekre került sor az elmúlt időszakban. Szintén csökkenés mutatható ki egyébként Németországban (amely zsinagóga-támadások miatt élvezett kiemelt figyelmet a felmérésben).

Az adatok szerint Franciaországban az ADL tavalyi felmérési eredményéhez képest 20 pontot esett az antiszemita attitűdökkel bíró válaszadók aránya: az arány 2014 és 2015 között egészen pontosan 37 százalékról 17-re változott, Belgiumban pedig 27 százalékról 21-re. Ezzel párhuzamosan az említett országokban a zsidó közösséget érintő erőszakos cselekmények miatt kimutathatóan, 20-33 százalékponttal többen aggódnak, mint korábban.

A francia eset azért is különösen érdekes, mert miközben ezek a friss adatok a 2014-es méréshez képest csökkenő antiszemitizmusról és a társadalom növekvő szolidaritásáról árulkodnak, a zsidó közösség tapasztalatai az antiszemita incidensek emelkedéséről és tartós félelemben élésről szólnak – vagyis a felmérés eredményeinek ellentmondani látszanak. Miként lehetséges, hogy egyszerre csökken az antiszemiták aránya, nő az antiszemita incidensek száma és csökken a zsidó közösség biztonságérzete, vagyis a zsidó közösség éppen az ellentét érzi annak, mint amit a számok mutatnak? Könnyen lehet, hogy nincs ellentmondás: a mindennapi tapasztalat és a számok lehetnek egyszerre igazak.

Az egyik lehetséges magyarázatra maga a Rágalmazásellenes Liga mutat rá, mely a három érintett országban további ellenőrző felméréseket is végzett, valamit megvizsgálta hat nyugati országban, így az említett Belgiumban, Németországban és Franciaországban a muszlim népesség antiszemitizmushoz való viszonyát. Azt találták, hogy a muszlim megkérdezettek a teljes népességhez viszonyítva nagyobb arányban adtak antiszemita válaszokat (itt viszont nincs 2014-es összehasonlító adat). Talán hosszabb kutakodás nélkül kimondható, hogy a francia zsidó közösség biztonságérzetének a csökkenését elsősorban a kóser bolt elleni januári támadás, vagyis a Charlie Hebdo-merényletsorozat adhatja, s emiatt a közösség félelme elsősorban a muszlim közösség antiszemitizmusára és a házon belüli terrorizmusra irányulhat. A számok és a tapasztalatok közötti diszkrepanciát magyarázhatja, ha az antiszemita attitűd, valamint annak percepciója a zsidó közösség részéről egyfajta koncentrációt mutat (fontos ugyanakkor aláhúzni, hogy a vizsgált országok közül Franciaországban tűnik a muszlim népesség a legkevésbé antiszemitának – Franciaországban 49%, Belgiumban 68% volt ennek a – nagy hibahatár miatt óvatosan kezelendő – indexnek az értéke).

Az antiszemita érzelmek, illetve az antiszemita attitűd érzékelésének a koncentrációja egyelőre csak feltételezés. Lehetett tudni korábban is más kutatásokból, hogy a radikális jobboldal, a radikális baloldal és a muszlim népesség körében a legmagasabb a franciaországi antiszemitizmus mértéke, de ezek az adatok a mostaniakkal nem összehasonlíthatóak. Érdekes lenne új, de a korábbi módszertannal felvett számokon keresztül is látni, hogy például Jean-Marie Le Pen kiszorításával hogyan alakulnak az antiszemita attitűdök a Nemzeti Front szavazóbázisán belül, vagy a Charlie Hebdo-merényletekre hogyan reagáltak a radikális baloldal szavazói. E két csoport antiszemitizmusa vajon csökkent, nőtt, vagy stagnált? Erről nincsenek friss adataink. Ezúttal tehát nem fogunk tudni messzemenő következtetéseket levonni a franciaországi antiszemitizmus fejlődési irányára nézve, hiszen hosszú évek azonos módszertanú méréseinek összevetésére lenne szükség, hogy valóban tendenciáról beszélhessünk (az antiszemiták végső aránya ugyanis nagyban „függ” attól, hogy a megkérdezettnek a felmérésben hány antiszemita jellegű megállapításra kell egyetértőleg válaszolnia, ahhoz, hogy a kutatók antiszemitának tekintsék).

Jelenlegi ismereteink szerint tehát bizonyossággal nem lehet kimondani, hogy a franciaországi antiszemitizmus elsősorban a muszlimokra koncentrálódna, de arra talán következtethetünk, hogy a zsidó közösség ettől fél. Azt is látjuk, hogy a fent ismertetett friss mérés szerint a muszlimok az átlagnál nagyobb mértékben bizonyultak antiszemitának, miközben az átlag jelentősen csökkent.

Ezen adatok és módszertani megkötések figyelembe vételével érdemes figyelni a továbbiakat. Az antiszemitizmus jellege ugyanis nagyban meghatározza azokat a stratégiákat, amelyekkel érdemes ellene fellépni. Egy olyan vallási-politikai antiszemitizmusra, amely például importálja a Franciaország által csak részben befolyásolható izraeli-palesztin konfliktust, nyilvánvalóan másfajta válaszokat kell adni, mint a klasszikus antiszemita klisékre. A zsidó közösséget és a többségi társadalmat egyszerre félelemben tartó iszlamista terrorizmus ellen ugyancsak eltérő válaszok szükségesek. Talán nem véletlen, hogy a belga zsidó közösségek az elmúlt napokban szintén azon vitatkoztak egymás között, hogy mi a terrorizmus és az antiszemitizmus viszonya, és mitől kell a közösségnek igazán félnie.