A nyugat-európai zsidóság a migráció és az antiszemitizmus szorításában
Aggasztóan nő az antiszemita cselekmények száma Nyugat-Európában. Ennek több oka is van, de egy meghatározó mindenképpen összefügg a migrációval. Veszprémy László Bernát írása.
„Nem szónokolhat az antiszemita holland-marokkói író a második világháborús emléknapon”. „Nyugtalanítja a bécsi zsidókat az iszlamista terror megjelenése”. „Nyolc évet kapott a marokkói férfi, aki álbombát helyezett egy amszterdami zsidó étterem elé.” Ezek a címek az elmúlt fél év zsidó sajtójából kerültek tallózásra egy gyors áttekintést követően. Az utóbbi címben említett étterem izraeli tulajdonosa nemrég ezen sorok írója számára nyilatkozott a Mandinerben: „Ha nem akarsz bajt, akkor ne viselj kipát. Sosem lehet tudni, valaki jöhet és beszólhat, lezsidózhat. Csak viselj sapkát, és akkor biztonságban leszel”.
Noha kelet-európai fejjel egy évtizede, vagy akár néhány éve is még elképzelhetetlen lett volna, hogy hasonló hírekkel szembesüljünk Nyugat-Európa és a nyugati zsidó közösségek kapcsán, mára egymást érik a hasonló hírek, címek és interjúk a világsajtóban. Na persze a sajtónak abban a felében, amelyet még érdekel az ilyesmi: egyre inkább azt láthatjuk, hogy a mainstream média többsége az elhallgatással és az elkövetőkkel szembeni érzékenyítéssel felelnek a hasonló incidensekre, már ha egyáltalán érdeklik őket a hírek. A nemzetközi sajtóban és a magyar médiában is egyre inkább azzal találkozhatunk, hogy a jobboldali orgánumok kiemelt helyen közlik a megtámadott zsidókról és zsinagógákról szóló híreket, míg a progresszív médiumok ritkábban foglalkoznak a témával. A 444 nevű liberális portál például nem szentel kellő teret az antiszemita támadásoknak vagy a palesztin terrorizmusnak, Izraelt mégis mértéktelenül támadja. Ezzel szemben például a 888 konzervatív portál részletesen számol be az új, migrációs háttérrel (is) rendelkező antiszemitizmusról. (Ennek feltárásához lásd például a Szombat folyóiratban ezen sorok írójának 2017-es elemzését, illetve a Tett és Védelem Alapítvány 2018-as elemzését).
„Az antiszemitizmus, úgy látszik, csak addig foglalkoztatta a progresszív sajtót, amíg azt politikai céljainak megfelelően tudta használni.”
Ezzel párhuzamosan még egy jelenség figyelhető meg: mint azt egyes elemzések alátámasztani látszanak, bizonyos nyugat-európai nagyvárosokban célzottan indítanak muszlim jelölteket baloldali pártok, hogy így kedveskedjenek a bevándorló hátterű szavazórétegnek. Egy brit választásokat elemző kutatás szerint 2002 és 2010 között a brit Munkáspárt célzottan muszlim jelölteket indított azokon a területeken, ahol a muszlimok aránya kiemelkedően magas. Amennyiben ezen taktika később is érvényesült, úgy az eredmény nem maradt el: a Manchesteri Egyetem BRIN (British Religion in Numbers) projektjének adatai alapján a muszlimok 85%-a a Munkáspártra szavazott a 2017-es parlamenti választáson.
Mindezzel egy párhuzamos jelenség is megfigyelhető. Ugyanezen 2017-es választáson a BRIN eredményei szerint a zsidó szavazók 63%-a a konzervatív pártot támogatta. Ez nyilvánvalóan nem lehet egyszerűen a bevándorlás eredménye, hiszen a tömeges bevándorlás nem friss jelenség az Egyesült Királyságban. Az sem elegendő magyarázat, hogy a konzervatív oldal Izrael-barát, hiszen a brit jobboldal Winston Churchill óta konzekvensen támogatta a zsidó állam ügyét.
Hogy az Izrael-barát jobboldal és a bevándorlás nem elegendő a zsidóság szavazási tendenciáinak változásához, jól mutatja egy 2017-es hollandiai felmérés: e szerint a holland zsidók körében kevésbé népszerű az Izrael-barát és bevándorlás-ellenes Szabadságpárt, mint a többségi társadalom köreiben, sőt, még a szocialisták is népszerűbbek a holland zsidóság köreiben, mint Geert Wilders pártja. A különbségre David Newman brit-zsidó földrajztudós, az izraeli Ben Gurion Egyetem professzorának szavai világíthatnak rá: „Az antiszemitizmus igen jelentős része attól a párttól jön, amely hagyományosan a brit zsidók pártja volt.
„Amikor én felnőttem, a hatvanas években, ortodox zsidó családban, én is azt láttam, hogy mindenki a Munkáspártra szavazott. Ez azóta megváltozott, ma már az angol zsidók többsége a jobboldalra szavaz, és a legtöbb zsidó otthagyta a Munkáspártot.”
Az Egyesült Királyság-i adatok elemzése további következtetésekre ad okot. Érdekfeszítő látni a zsidó közösség biztonsági szolgáltatásait nyújtó Community Security Trust adatait a különböző évek – és hónapok – antiszemita atrocitás-számairól. A CST sokáig a 2014-es évet tartotta a legrosszabb évnek a brit zsidóság számára. Ekkor ugyanis 1168 esettel a korábbi éveknél jóval nagyobb számot rögzítettek. Azóta ez a „rekord” megdőlt, ám érdemes szem előtt tartani, hogy a következő évben 924 esetet számoltak össze. A 2014-es adatok elsősorban a nyári hónapok során, konkrétan a 2014-es gázai arab-izraeli háborúhoz köthető időszakban nőttek meg.
Ez a kiugró atrocitás-szám – mely egyébként még számos más nyugati országban megmutatkozott – tehát egy olyan csoport (Hamász) konfliktusához köthető, mely egy a diaszpóra-zsidósággal könnyen összeköthető országgal (Izrael) háborúzott, s az eset még a 2015-ös migrációs válság előtt történt. Nem elrugaszkodott feltételezés tehát, hogy a nyugati zsidó közösség már azelőtt létében fenyegetett, a bevándorlás jelensége által megingatott közösség volt, mielőtt egyáltalán elindult volna az európai politikai életet felforgató 2015-ös migrációs hullám.
„Mindez annak illusztrálására szolgál, hogy hiba volna az antiszemitizmus növekedését egyetlen történelmi eseményhez kötni: a legális bevándorlás ugyanúgy veszélybe tudja sodorni egy zsidó közösség létét, mint a tömeges migrációs szituációk.
a teljes cikk megtekinthető a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány honlapján
A szerző a Migrációkutató Intézet kutatója.
