„A Jobbiknak sokkal inkább ki kellene vetnie magából Gyöngyösi Mártont”
A Tett és Védelem Alapítvány szerint Szávay István után Gyöngyösi Mártonnak, a Jobbik elnökhelyettesének is le kell mondania, ha a párt következetes. Szalai Kálmán, a Tett és Védelem Alapítvány titkára úgy véli, ha egy társaságban valaki zsidók megverésével dicsekszik, az nem csak őt minősíti, hanem azt a társaságot is ahol ezzel érdemeket lehet szerezni.
Szalai Kálmán elmondta: évek óta figyelik a Jobbik tevékenységét, mert számtalan esetben tapasztaltak antiszemita megnyilvánulást a párt képviselői részéről, melyek az ő értékelésükben antiszemita motivációból elkövetett incidensnek számítanak.
Ide sorolhatnám a parlamenti képviselők felszólalásait, az egyes rendezvényeken elmondott beszédeket vagy az alapszervezetek által a közösségi médiában közzétett tartalmakat is, ahol Szálasi idézetektől hemzsegtek a vidéki jobbikos honlapok és Facebook-oldalak
– emelte ki. Hozzátette: ezek nem elszigetelt esetek, hanem erőteljesen kódolva vannak a Jobbikban, vagyis hiába hirdették meg a konszolidált európai néppárttá válás folyamatát, valójában ez csak a felszínen történt meg.
Szalai Kálmán úgy fogalmazott: borzasztó az, ha valaki egy másik emberrel kapcsolatos fizikai támadásról beszél vagy szándékában áll egy másik embert fizikailag bántalmazni.
Szávay István megtette azt a lépést, amit ilyenkor minimálisan meg lehet tenni, eltűnt a közéletből. Azonban a párt részéről még nem hallhattunk ezzel kapcsolatban állásfoglalást.
Szalai Kálmán emlékeztetett: Gyöngyösi Márton, a Jobbik képviselője évekkel ezelőtt arra biztatta a képviselőtársait, hogy itt van az ideje a Magyarországon élő és a kormányban lévő zsidó származású személyek listázásának.
Mi azt gondoljuk, hogy ez sokkal súlyosabb. Ha a Jobbik elfogadja Szávay képviselő lemondását, akkor sokkal inkább ki kellene vetnie magából Gyöngyösi Márton személyét
– fogalmazott.