A Fővárosi Törvényszék eltörölte a rendőrségi tiltást a Becsület napjára

Bár a rendőrség megtiltotta, hogy február 8-án a neonácik emlékvonulást tartsanak a Clark Ádám téren, majd a Kapisztrán szobornál, de a Fővárosi Törvényszék döntése alapján a Városmajorban megtarthatják a Becsület napját.

A bíróság a Népszava kérdésére közölte, hogy bár a Budapesti Rendőrfőkapitányság a városmajori helyszínen is letiltotta a vonulást, de miután ezt a döntést megtámadták a törvényszéken, a bíróság hatályon kívül helyezte a rendőrségi tiltást. A lap szerint Fővárosi Törvényszék arra jutott, hogy a BRFK a „rendezvény előzetes megtiltásához szükséges törvényi feltételek körét illetően adós maradt egyes feltételek alátámasztásával”. Ugyanakkor hozzátették, hogy  a döntés nem jelenti a Fővárosi Törvényszék konkrét ügyben hozott ítélete a bejelentett rendezvény engedélyezését, csak a „támadott rendőrségi határozat jogszerűsége kérdésében való állásfoglalást”. Azt nem tudni, hogy a rendőrség elrendel-e újabb tiltást. A rendezvényt már tavaly sem engedélyezték közterületen, akkor egy hajóra szorultak vissza a neonácik.

 

forrás. 444.hu