Lejárt a mandátuma Gideon Beharnak, az Izraeli Külügyminisztérium antiszemitizmus elleni osztály igazgatójának. aki a jövőben Afrikában vállal különleges követi megbízatást.

lejart-mandGideon Behar eredeti munkája szerint is diplomata, többek között a tunéziai és németországi nagykövetségen dolgozott, és öt évig volt Izrael szenegáli nagykövete, ahol humanitárius munkájáért megkapta a szenegáli NGO-k ernyőszervezete, a CONGAD különleges díját. Az antiszemitizmus elleni osztályt 2011 óta vezette, ebből a tisztségéből fakadóan ő volt a kétévente megrendezett Antiszemitizmus Ellen Világfórum (Global Forum for Combating Antisemitism) elnöke is.

Gideon Behar többször járt Magyarországon is, 2013-ban a HDKE látta vendégül, a találkozón szó esett a holokauszt 70. évfordulójának előkészületeiről, tavaly pedig munkareggeli keretében tárgyalt a magyarországi zsidó szervezetek vezetőivel kedden a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége Síp utcai székházában. Kapcsolatot tartott a Tett és Védelem alapítvánnyal is, 2013-ban több alkalommal is egyeztetett a szervezet vezetőivel, és szerepet vállalt a TEV és a Zsidó Ügynökség (Szochnut) közös antiszemitizmus-monitoring irodájának megalapításában is.

 

„Csodálatos élmény volt – bár sokszor nem volt könnyű – a Világfórumon dolgozni, sokat tanultam, sok tekintetben megváltozott a világlátásom” – írta a fórum résztvevőinek szóló, lemondását közlő hírlevélben. „Örömömre szolgál, hogy számos munkakapcsolatot ki tudtam alakítani, és hogy tudom, önök valódi szövetségesek az antiszemitizmus és holokauszttagadás elleni harcban, egy gyűlölet, rasszizmus és diszkrimináció nélküli jobb világért.”

 

Levelében Gideon Behar elmondta azt is, aggodalommal figyeli, hogy az antiszemitizmus, holokauszttagadás és -relativizálás egyre gyakoribb, ami veszélyezteti a demokratikus államok közös értékeit. „Ebben az értelemben a Világfórum küldetése méginkább fontos és sürgős. Az elmúlt öt év tapasztalatai alapján bízom benne, hogy továbbra is megfelelően lépnek fel ezek ellen a jelenségek ellen” – írta. Hozzátette: az antiszemitizmus nemcsak zsidó ügy, hanem egy globális probléma, hiszen alapvető civilizációs normákat, értékeket kérdőjelez meg. „Ha figyelmen kívül hagyjuk, az más társadalmi csoportok között is gyűlöletet és viszályt szíthat.”

 

Gideon Behar utódja a fórum elnöki és az antiszemitizmus elleni osztály igazgatói székében Ran Yaakoby, Izrael berlini nagykövetségének volt kulturális attaséja lesz. Behar eközben megkezdi különleges követi megbízását az afrikai országok felé, feladata a gazdasági fejlődés és környezetvédelem elősegítése, valamint az izraeli-afrikai kapcsolatok erősítése lesz.