5 ok, amiért Macron nehéz fába vágta a fejszéjét a szeparatizmus elleni fellépéssel

/in , /by

Emmanuel Macron október elején egy nagyívű beszédben rajzolta fel, hogy mit kíván tenni az iszlamista szeparatizmus ellen. A beszédben a francia köztársasági elnök többek között az iskola jelentőségét hangsúlyozta, mutatva, hogy a gyerekek egyre nehezebben fogják tudni elkerülni az állami oktatást, és a francia köznevelés keretében elsajátítandó értékeket. Mint ahogy a potenciálisan térítést végző, de civilként megjelenő szervezetek ügyeibe is aktívabban szólnának bele, s komolyabban kontrollálnák a finanszírozás ügyét, a pénz útját is. A hatósági keménységet mindenesetre már demonstrálták, amikor októberben elkezdtek célzottan ellenőrizni, illetve feloszlatni ismert, radikalizmussal gyanúsított szervezeteket. Ugyanakkor az elnök által kitűzött cél nem könnyen elérhető, számos nehézség áll az útban.

  1. Iszlám versus iszlamizmus

Az egyik első nehézség, amellyel Macron elnök kénytelen volt szinte azonnal szembenézni: hiába hangsúlyozza, hogy az iszlamizmus ellen kíván fellépni, vannak – nemcsak az országon belül, hanem azon kívül is –, akik úgy értelmezik, hogy az iszlám ellen harcol, vagy hogy kifejezetten támogatja Mohamed próféta sértegetését. Ez további társadalmi feszültségeket kelthet(ett) Franciaországon belül is. Erdogan török elnök egyenesen a második világháború előtti zsidóellenességhez hasonlította az európai muszlimok helyzetét, és elmeorvosi vizsgálatot ajánlott a francia elnöknek (a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy Erdogan egy tartós szembenállás újabb fejezetét nyitotta meg ezzel). Emmanuel Macronnak nem véletlenül kellett hosszú magyarázó tévéinterjút adnia az Al-Jazeera televíziónak, ahol arról biztosította a muszlim világot, hogy nem a vallás és az iszlám ellen, hanem az iszlamista elkülönülés, a politikai iszlám ellen van:

  1. Identitás és szociális helyzet

Október 2-i említett beszédében a köztársasági elnök helyesen vázolta, hogy évtizedek problémái kezdenek ráomlani a franciákra a külvárosokban, amikor a Köztársaság által magára hagyott területekről beszélt. Csakhogy ezek a problémák mára már nem kizárólag szociálisak vagy identitást érintőek, hanem alaposan össze is kapcsolódtak, így rendkívül nehéz lesz szétválasztani őket – és főleg a gyors szétválasztásnak kicsi ennek az esélye. (Ugyanis akinek alig van valamije, érthető okokból nagyon ragaszkodik az identitásához, mint kapaszkodóhoz.) A társadalmi mobilitás ajtajait csak az oktatás tudja tartósan megnyitni és nyitva tartani, de ez hosszú időt vehet igénybe. És bizony az identitás kérdéseit is érinti, amikor az oktatásba veti bizalmát a francia elnök, elsősorban a magántanulás korlátozásával, a magániskolák erőteljesebb kontrolljával, vagy éppen a gyerekek által tanultak erőteljesebb felügyeletével (lásd arab nyelv tanulása).

  1. Potenciális ellenállás

Ahogy korábbi cikkünkben bemutattuk, a közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a fiatalok – a fiatal muszlimok – között messze nem akkora tabu a közösségelvű politika, az identitáspolitika, mint a társadalom többsége, s különösen a köztársasági elit számára. Sőt, a megkérdezett muszlimok összességében is 81%-ban mondják azt, hogy például az uszodai külön női idősávok jó ötletnek számítanak, ami a hagyományos francai gondolkodásba egyszerűen nem fér bele. Az eleddig amerikai huncutságnak tulajdonított közösségelvűség ugyanis szembemegy a hagyományos republikánus egyenlőséggel, amely az egyén és az állam viszonyából indul ki, s a csoportidentitásokat másodrendűként a nemzeti szint, a Köztársaság alá utalja mintegy magánügyként. A 21. század elején úgy tűnik, hogy a vallás ismét mint közügy – vagy legalábbis mint közérdekű vitatéma – tételeződik, ezúttal nem a katolicizmus, hanem az iszlám vonatkozásában. Ez a konfliktus pedig, látva a legújabb macroni narratívára adott nemzetközi és a közösségi médiás reakciót, azt mutatja, hogy a francia adminisztráció kemény fellépése szülhet még ideológiai ellenállást. Sőt, az efféle „propagandamunkában”, az identitásháború szításában sok az érdekelt fél. (Mozgástér és fogadókészég már most is van erre, elég csak azokra a hírekre nézni, amelyek szerint nagyon fiatal kiskorúakat is őrizetbe vettek, miután azok helyeselték Samuel Paty tanár lefejezését.)

  1. A bizalom építése időigényes

A Köztársaság által magukat elhagyotottnak érzők – ezt is említette Macron a beszédben – nem bíznak „az ígéreteit megszegő” Köztársaságban. Tegyük hozzá, vannak, akik nem is franciaként definiálják elsősorban magukat, bár az ország polgárai. Azt látják, hogy a vonatkoztatási pont, a középosztályi lét, elérhetetlen számukra. Pedig a Köztársaság értékrendje elvben azt sugallja, hogy érdemalapon bárki előrejuthat. Ez azonban egyre kevésbé tűnik igaznak – nemcsak a külvárosok lakói, hanem a munkásság, vagy a vidéki alsó középosztály, tehát a sárga mellényesek bázisa számára is. A Köztársaság be- és visszaépülése, különösen ott. ahol identitás-kérdésekkel keveredik a szociális probléma, nem egyik napról a másikra zajlik majd. Ha zajlik egyáltalán. A december 9-én bemutatandó szeparatizmus elleni törvénycsomag nagy kérdése éppen az, hogy kellő érzékenységgel, komplex szemlélettel, s egyben határozottsággal ragadja-e meg a témát az adminisztráció (vagy éppenhogy a cél ellentetjét, az identitásviták erősödését éri el). Mindenesetre az iszlamista szeparatizmus elleni fellépés nem az a téma, amellyel kapcsolatban 2022-ben látványos eredményekről számolhat majd be a köztársasági elnök. Amiről itt szó van, az egy több évtizedes menet első lépése lehet, s nem több. A probléma sem egy elnöki ciklus alatt jött létre, a megoldás sem varázspálcás lesz.

  1. A franciaországi iszlám szervezettsége (és annak hiánya)

Végül, nyitott kérdés, hogy lesznek-e mindehhez erős partnerek. Az állami kommunikációban világosan látszik, hogy az adminisztráció igyekezne a franciaországi muszlim ernyőszervezet, a CFCM (Conseil français du culte musulman – a Muszlim Vallás Franciaroszági Tanácsa) felé felelősséget telepíteni, jelezve, hogy nemcsak állam cselekvő, hanem maguk a muszlimok is. Vagyis hogy ami történik, az nem egyszerűen velük történik meg, hanem maguk is alakítói az eseményeknek. Csakhogy a CFCM az elmúlt években hitelességi és főleg reprezentativitási problémákkal küzdött, nem egyszer a francia kormánnyal, a Macron-adminisztrációval is vitatkozva. Nem véletlen: az iszlám nem egy centralizált és hierarchikusan szervezett vallás, mint a franciák által jól ismert katolicizmus. Viszont az állami igény folyamatos arra, hogy legyen egy valós képviseletet ellátó, az állammal szemben a francia muszlimokat ténylegesen képviselő partnerszervezet, amellyel le lehet ülni, ha egyházügyi vagy vallási kérdéseket kell tárgyalni. Ezért is hozták létre még a 2000-es évek elején az ernyőszervezetet, állami gyámkodás mellett. A CFCM és a franciaországi muszlimok kapcsolatának erősítése tehát legalább annyira fontos kérdés lehet a végkimenet szempontjából, mint a Köztársaság és a muszlimok közötti bizalom ügye.

Soós Eszter Petronella írása

Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő, politológus (ELTE ÁJK, 2009), francia nyelv és irodalom szakos bölcsész (ELTE, BTK, 2008). Egyetemi tanulmányai alatt eltöltött egy évet a párizsi Sciences Po-n, az Eötvös Collegium tagja volt, illetve nemzetközi kapcsolatokat hallgatott a Mathias Corvinus Collegiumban. 2019-ben szerzett doktori fokozatot (PhD) az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Politikatudományi Doktori Iskolájában. A Milton Friedman Egyetem adjunktusa, a www.franciapolitika.com szerkesztője.

A szerző további írásai itt olvashatók