Antiszemitizmus-konferencia

Harmadik alkalommal mutatta be a Tett és Védelem Alapítvány és a Medián az Előítéletesség a mai magyar társadalomban című kutatás alapján készült tanulmányt. A konferenciáról készült beszámoló megtekinthető az alábbi videóban, az összefoglaló itt olvasható, a tanulmányt pedig itt találják.

A zsidó fejeddel együtt foglak levágni” – riporterre támadtak Budapesten

Csillag Ádám a Jobbik vasárnapi rendezvényén akart felvételt készíteni. A riporterre már az érkezésekor rátámadtak.

A Szent Gellért térre tervezi a párt az életnagyságú szobrot – ezt Novák Előd, a Jobbik alelnöke jelentette ki, Horthy Miklós budapesti bevonulásának 94. évfordulóján. Csillag Ádám többek között erről szeretett volna felvételeket készíteni, de már a buszon megtámadták.

A feltöltött videó tanúsága szerint délután három óra előtt nem sokkal kapcsolta be a kameráját a 86-os buszon, de egy háta mögül érkező ütéstől kiesik a kezéből a mikrofon, a felvétel is megszakad pár másodperce, utána viszont sikerül rögzíteni a beszélgetést.

Egy hang felszólítja őt, hogy fejezze be a forgatást és „takarodjon haza”, majd meg is fenyegetik, hogy a „zsidó feje miatt fogják levágni” – számolt be az esetről az Átlátszó Oktatás.

Forrás: hir24.hu