Bejegyzések

Kilépett az MSZP-ből és az Újbudáért önkormányzati frakcióból a náci indulókat éneklő Tóth Márton

„A mai napon életem egyik legnehezebb döntéseként kiléptem a Magyar Szocialista Pártból és az Újbudáért önkormányzati frakcióból” – közölte Facebook oldalán Tóth Márton, akiről nemrég derült ki, hogy rasszista botrányba keveredett és náci indulót énekelt. 

Bejegyzésében azt írja, mindent megtesz azért, hogy a csapat végig tudja vinni azt a programot, amit közösen elkezdtek.… Bővebben

Szalai Kálmán: Senkitől nem elfogadható, hogy náci indulókat énekeljen

Nemcsak baloldali politikustól, senkitől nem fogadható el, hogy náci indulókat énekeljen – mondta a Tett és Védelem Alapítvány titkára a Hír Tv Napi Aktuális című műsorában, ahol a rasszista botrányba keveredett, náci indulót éneklő MSZP-s újbudai képviselő Tóth Márton ügyéről kérdezték. Bővebben

Náci indulót énekelt a rasszista botrányba keveredett MSZP-s önkormányzati képviselő

Náci indulót énekelt a rasszista botrányba keveredett Tóth Márton, Gellérthegy, Szentimreváros és Kelenföld MSZP-s önkormányzati képviselője – írja a Magyar Nemzet. 

A lap szerint újabb, még a korábbiaknál is kínosabb epizódra derült fény a rasszista botrányba keveredett újbudai szocialista képviselőről, aki egy alkalommal náci indulót énekelt, az esetről felvétel is készült.… Bővebben