Bejegyzések

A puszta elítélés már nem elegendő – Antiszemitizmus elleni nemzetközi konferenciát tartottak Jeruzsálemben

A találkozón résztvevő Tett és Védelem Liga szerint a cselekvést szem előtt tartó összehangolt nemzetközi stratégiára van szükség.

Az izraeli diaszpóraügyi és az antiszemitizmus elleni küzdelemért felelős minisztérium kezdeményezésére ezen a héten Jeruzsálemben gyűltek össze a világ közjogi méltóságai, vezetői politikusa, valamint zsidó és nem zsidó szervezetek képviselői.

Bővebben

Tamir Wertzberger: Ha von der Leyennek nem lennének kettős mércéi, akkor semmilyen mércéje nem lenne

Ironikus módon éppen egy német biztos – annak a nemzetnek a képviselője, amely a történelem legkegyetlenebb és legszisztematikusabb népirtásáért felelős – jelentette be szerda reggel, hogy szankciókat kezdeményez a zsidó állam ellen, amelyet a szóban forgó holokauszt túlélői alapítottak.

Az EP strasbourgi ülésén Ursula von der Leyen közölte, hogy az EU minden pénzügyi támogatását felfüggesztette Izrael számára, és tervben van az EU–Izrael Társulási Megállapodás részleges felfüggesztése is.… Bővebben