Bejegyzések

Cigányellenes demonstrációt tartott a Mi Hazánk a Venyige utcai börtönnél

Mintegy kétszázan gyűltek össze kedden a Venyige utcai börtön előtt Budapesten, hogy a Mi Hazánk Mozgalom felhívására a „cigánybűnözés” ellen tüntessenek.  A Telex tudósítása szerint Toroczkai László, a párt elnöke a demonstrációt úgy vezette fel, hogy azért augusztus 29-én tartják, mert 1999-ben ezen a napon Zámolyban megöltek egy embert, miután az két társával a zámolyi romák házaihoz ment egy korábbi vitás ügy miatt.Bővebben

Világ Igaza kitüntetést és Bátorságért érdemjelet adtak át Budapesten

Turóczy Lajos és Turóczy (Gruber) Irén posztumusz kitüntetéseit unokáik, Turóczy Péter, Éva és Attila vette át.
A belügyminiszter az ünnepségen arról beszélt, a Világ Igaza cím adományozása az élet ünnepe, az emberiség győzelme a gonosz felett – tudósít az MTI.

Amikor „a holokausztról beszélünk”, arra a több millió zsidó emberre, köztük „több százezer magyar honfitársunkra emlékezünk”, akik hazájuk jövőjét töretlen lelkesedéssel szolgálták, és akikkel szegényebb lett a nemzet.… Bővebben

Kitüntette az Európai Zsidó Szövetség Pintér Sándort

Az Európai Zsidó Szövetség (EJA) kitüntette Pintér Sándor belügyminisztert a közbiztonság javításáért és az antiszemitizmus elleni küzdelemben végzett munkájáért. A kitüntetést Menachem Margolin rabbi, az EJA elnöke adta át. – közölte az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) – Magyar Zsidó Szövetség kedden az MTI-vel.Bővebben