Bejegyzések

Nácinak öltözött a budapesti MondoCon egyik résztvevője

Botrányba fulladt a hétvégi MondoCon nevű, anime-manga tematikájú találkozót Budapesten, a BOK-csarnokban.

Az Index tudósítása szerint az esemény iránt az érdeklődés idén a vártnál sokkal nagyobb volt, és emiatt még az érvényes jeggyel rendelkezők közül sem mindenkit tudtak beengedni a rendezvényre, ami káoszt eredményezett.… Bővebben

Horogkeresztet karcoltak egy Móricz Zsigmond körtéri bérház liftjének falába

Bejelentés érkezett a Tett és Védelem Alapítványhoz, miszerint horogkeresztet karcoltak egy budapesti bérház frissen lefestett liftjének falába.

A Móricz Zsigmond körtéri ingatlan bejáratánál ugyan van kamera, de az a lakók szerint nem alkalmas az elkövető azonosítására, így nem tettek feljelentést.

A gyalázatos emlékű falfirkának ugyanakkor „elmaszatolódott” nyoma maradt a lépcsőházban, a bejelentő szerint a lakók próbálták eltávolítani a borzalmas emlékű antiszemita szimbólumot.… Bővebben

Gyűlöletcselekményre utaló falfestéseket jelentettek Budapestről

Az elmúlt napokban két bejelentés érkezett a TEV forró drótjára, amelyek szerint horogkeresztet festettek a Bét Menachem Héber-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Óvoda, Bölcsőde épületére, illetve az Erzsébet híd budai hídfőjének talapzatára rajzoltak egy Dávid-csillagot.

A Tett és Védelem Alapítvány mindkét esetben feljelentést tett, valamint értesítette a híd üzemeltetéséért felelős Budapest Közút Zrt-t a gyűlöletre való uszításra alkalmas festések eltávolítására.… Bővebben

Náci falfirkák egy egri lakóház falán

Ismeretlen elkövetők horogkereszteket rajzoltak egy egri lakóház tartópilléreire.  A Kossuth Lajos utca 13. szám alatti ingatlant ért rongálást a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) egy helyi önkéntese fedezte fel.

A Google Maps internetes térképszolgáltatás képei alapján a tiltott önkényuralmi jelképek 2021 augusztusában még nem voltak láthatók.… Bővebben

Horogkeresztes zászlók is előkerültek az ingázó kanadai kamionosok kötelező oltása elleni demonstráción

Horogkeresztek és más gyűlöletszimbólumok is megjelentek a Szabadságkonvojnak nevezett ottawai tüntetésen, amelyre egész Kanada területéről érkeztek kamion- és teherautókonvojok, hogy a kötelező oltást vagy kéthetes karantént előíró új szabályok ellen tiltakozzanak.

A demonstráción több csoport is a fasizmushoz hasonlította a kötelező oltásra vonatkozó intézkedéseket, a horogkeresztek mellett legalább egy esetben a konföderációs zászló is feltűnt.… Bővebben

Horogkeresztet rajzoltak ismeretlenek az Oktogon téri K&H Bank falára

Bejelentés érkezett a TEV forródrótjára, miszerint 2021. január 5-én ismeretlen elkövetők horogkeresztet rajzoltak az Oktogon téri Kereskedelmi és Hitelbank falára. Alapítványunk értesítette a pénzintézetet a rongálásról és kérte a tiltott önkényuralmi jelkép eltávolítását.

Bővebben