Bejegyzések

Jeruzsálembe helyezné a nagykövetséget az új holland kormánykoalíció

Hollandia az izraeli-palesztin konfliktus fejleményeit, illetve a diplomáciai érdekeket szem előtt tartva megvizsgálja, hogy mikor kerülhet sor nagykövetsége Tel-Avivból Jeruzsálembe történő áthelyezésére – olvasható az új holland kormánykoalícióban részt vevő pártok megállapodásában.

Csaknem hat hónappal a holland parlamenti választások után a választásokon győztes Szabadságpárt (PVV) szerdán megállapodott koalíciós kormány létrehozásáról három jobbközép párttal, a Szabaddemokrata Néppárttal (VVD), az Új Társadalmi Szerződés (NSC) pártjával, valamint a Gazdák és Polgárok Mozgalmával (BBB).… Bővebben

Hollandiában tavaly robbanásszerűen emelkedett az antiszemita incidensek száma

Hollandiában 2023-ban robbanásszerűen megnőtt az antiszemita incidensek száma, 2023-ban csaknem 2,5-szer több zsidógyűlöletetből fakadó incidenst regisztráltak az országban, mint egy évvel korábban – áll a hollandiai Izrael Tájékoztatási és Dokumentációs Alapítvány (CIDI) kedden közzétett jelentésében, amelyet az MTI szemlézett. 

A CIDI adataiból kiderül, hogy 2023-ban 379, míg 2022-ben 155 zsidóellenes incidensről szóló bejelentést rögzítettek.… Bővebben

A Hamász nevében antiszemita támadásokra készülő gyanúsítottakat tartóztattak le Európa-szerte

Hamász szimpatizánsokat vettek őrizetbe a múlt héten Németországban, Dániában és Hollandiában, akiket a hatóságok azzal gyanúsítanak, hogy a palesztin terrorszervezet nevében antiszemita támadásokra készültek – számol be a BBC.

Mette Frederiksen dán kormányfő a lehető legkomolyabb fenyegetettségről beszélt, míg a német ügyészség szerint a gyanúsítottak zsidó helyszíneket terveztek megtámadni.… Bővebben

Október hetedike óta 800 százalékkal nőttek az antiszemita incidensek Hollandiában

A Hamász október 7-i brutális terrortámadása óta több mint 800%-kal nőtt az antiszemita incidensek száma Hollandiában – jelentette a holland antiszemitizmus ellen harcoló Izrael-barát szervezet, az Izraeli Információs és Dokumentációs Központ (CIDI).

Az emelkedés mértéke csak CIDI-hez bejelentett antiszemita cselekmények számát tükrözi, nem pedig a rendőrség és más diszkriminációellenes szervezetek által nyilvántartásba vett összes incidenst.… Bővebben

A náci párt tagja volt a holland király nagyapja

A Nemzetiszocialista  Német Munkáspárt (NSDAP) tagja volt Lippe-biesterfeldi Bernát herceg, Vilmos Sándor holland uralkodó nagyapja – derült ki Flip Maarschalkerweerd történész frissen megjelent könyvéből, melyet az NL Times című, angol nyelvű holland napilap szemlézett szerdán.

Flip Maarschalkerweerd, a királyi ház levéltárának korábbi igazgatója, a szerdán megjelent De achterblijvers című könyvében azt írta: a királyi levéltárban lelt rá a közel két évtizeddel ezelőtt, 2004-ben elhunyt, német származású herceg náci párttagságát igazoló eredeti tagsági igazolványra.… Bővebben

Hollandiában büntetőjogi következményekkel fog járni a holokauszttagadás

Hollandiában büntetőjogi következményekkel fog járni a holokauszttagadás, a rasszizmus és a diszkrimináció tilalmára vonatkozó törvényt kiterjesztik más háborús bűncselekmények megtörténtének tagadására is – döntött a holland ügyvivő kormány.

Dilan Yesilgöz igazságügyi miniszter sajtóközleményében hangsúlyozta: a jogszabályt azért módosítják, mert

„a szörnyű bűntettek tagadása sajnos a mindennapossá vált Hollandiában.

Bővebben

Hollandiában nőtt az antiszemita incidensek száma

Hollandiában egyre jobban terjed az antiszemitizmus, tavaly háromszorosára nőtt az antiszemita incidensek száma 2018-hoz képest – írta a Trouw című napilap szombaton a holland ügyészség statisztikáira hivatkozva.

Az elmúlt öt évben az ügyészség összesen 237, antiszemitizmussal kapcsolatos ügyet vizsgált. A be nem jelentett esetek száma azonban ennél több is lehet, mert az állami szerv nem tud olyan incidensekkel foglalkozni, amelyekhez a rendőrség nem szolgáltatott elég bizonyítékot – írta a lap.… Bővebben

Holland egyetemek felfüggesztették izraeli és Izrael-barát szervezetekhez fűződő kapcsolataik feltárását

A Holland Egyetemek Egyesületéhez tartozó tizennégy állami felsőoktatási intézmény felfüggesztette a zsidó, illetve izraeli szervezetekkel fenntartott kapcsolatai feltárására vonatkozó utasítását, miután az eset közfelháborodást váltott ki – jelentette honlapján a Jewish Telegraphic Agency (JTA), amelyet az MTI szemlézett. A Holland Egyetemek Egyesülete, amelynek soraiban a neves Amszterdami Egyetem is jelen van, az erről szóló bejelentést pénteken tette.… Bővebben