Bejegyzések

Várhelyi Olivér: Európa nem mondhatja, hogy szívesen látja a zsidóságot, miközben ellehetetleníti a judaizmus gyakorlását

Az egészségügyért és állatjólétért felelős uniós biztos a zsidó vallási hagyományok és gyakorlatok védelmére szólított fel a brüsszeli Európai Rabbik Konferenciája (CER) ros hásánái rendezvényén.

Felszólalása közvetlen reakció arra a belgiumi jogi eljárásra, amely bűncselekménynek minősítette a hagyományos zsidó körülmetélést.

Várhelyi Olivér beszédében határozottan bírálta az európai döntéshozók kettős mércéjét, mondván, hogy Európa nem állíthatja azt, hogy a zsidó élet ide tartozik, miközben egyre nehezebbé, sőt lehetetlenné teszi a teljes értékű zsidó élet gyakorlását.… Bővebben

Izrael megszakítja kapcsolatait az EU külügyi főképviselőjével

Gideon Saar izraeli külügyminiszter csütörtökön bejelentette, hogy Izrael minden kapcsolatot megszakít Kaja Kallas uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselővel. A drasztikus lépés közvetlen kiváltó oka az a nyilatkozat, amelyben Kallas Izraelt a rasszista dél-afrikai apartheid rendszerhez hasonlította.

Saar az X-en közzétett bejegyzésében egyértelművé tette: mindaddig fenntartja a bojkottot, amíg Kallas hivatalosan vissza nem vonja a szavait.… Bővebben

Az EU külügyi főképviselőjének a dél-afrikai apartheid jutott eszébe Izraelről

Újabb diplomáciai vihart kavart Kaja Kallas, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, miután egy magas szintű mexikói tárgyaláson a rasszista dél-afrikai apartheid rendszerhez hasonlította Izraelt. Kallas ezzel nyíltan szembefordult az EU hivatalos külpolitikai irányvonalával. 

A botrány egy olyan időszakban érte az általa vezetett Európai Külügyi Szolgálatot (EEAS), amikor az intézményt amúgy is heves kritika éri amiatt, hogy a Donald Trump amerikai elnök második elnöki ciklusával fémjelzett, bizonytalan geopolitikai környezetben képes-e egyáltalán ellátni a feladatát.

Bővebben

Az egyetemi antiszemitizmus veszélyeire figyelmeztetett Izrael az EU-val közös brüsszeli tanácskozáson

Az európai egyetemi kampuszokon tapasztalható zaklatások, megfélemlítések és fizikai támadások drasztikus növekedésére hívta fel a figyelmet Izrael Európai Unió és NATO melletti missziója. A diplomáciai képviselet az Európai Bizottság tisztviselőivel közösen rendezett éves antiszemitizmus elleni szemináriumon azonnali lépéseket sürgetett a felsőoktatásban.Bővebben

Az Európai Unióról és Magyarországról tartott előadásokat Izraelben a Tett és Védelem Liga külügyi igazgatója

Folytatódik az együttműködés a Tett és Védelem Liga (APL) és az izraeli Cionista Horizont (Zionist Horizon) szervezet között. A héten Tamir Wertzberger, az APL külügyi igazgatója tartott szakmai előadásokat izraeli diákcsoportoknak Lod és Acre városaiban.

Az eseménysorozat egy tavaly szeptemberben indult folyamat fontos állomása, amikor az APL egy budapesti delegáció keretében látta vendégül a Zionist Horizon hallgatóit.… Bővebben

Elindult az EU Alapjogi Ügynökségének harmadik felmérése a zsidók elleni diszkriminációról és gyűlölet-bűncselekményekről

Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) január végén indította el a „Harmadik felmérés az antiszemitizmus érzékelése és tapasztalása” elnevezésű online kezdeményezését. A felmérés kitöltése nyitva áll minden 16. életévüket betöltött zsidó önazonossággal rendelkező személy számára, mely körülbelül 30 percet vesz igénybe.Bővebben

Uniós biztos: fel kell lépni az antiszemitizmus minden formája ellen

Az antiszemitizmus nagyon gyorsan terjed az Európai Unióban, minden formája ellen fel kell lépni, különösen az olyan erőszakos szélsőségek ellen, akik célkeresztjében a zsidó közösség áll – jelentette ki Helena Dalli egyenlőségért felelős uniós biztos csütörtökön az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén.Bővebben