Soós Eszter Petronella cikkei
A zsidóságnak üzent a francia miniszterelnök
Felszólalt a Konzisztórium fennállásának 210. évfordulóját…
Lassan halad az iszlám franciaországi reformja
2018 első félévére ígérte Emmanuel Macron, hogy intézkedéseket…
Soós Eszter Petronella: Újabb antiszemitizmus-vita Franciaországban: ezúttal az imámok is harcba szállhatnak
Mint arról a magyar sajtó is beszámolt, mintegy háromszáz közéleti személyiség erőteljes felhívást tett közzé a Franciaországban elharapózott újfajta antiszemitizmus ellen, melynek megjelenését elsősorban a radikális iszlámhoz kötik. A Le Parisien nevű lapban megjelent szöveg aláírói azt követelik, hogy legyen nemzeti ügy a jelenség elleni fellépés, mivel álláspontjuk szerint ennek az új antiszemitizmusnak köszönhetően „csendes etnikai tisztogatás” zajlik Franciaország egyes kerületeiben.
Megjelent az új rasszizmus és antiszemitizmus elleni francia stratégia
Bemutatta a francia kormányfő, Édouard Philippe a kormányzat friss rasszizmus és antiszemitizmus elleni, 2018-2020 közötti időszakra vonatozó stratégiáját (az előző dokumentum a 2015-2018 közötti időszakra szólt). A stratégia a sajtóbeszámolók szerint az internetes gyűlöletkeltés elleni harcra fókuszál, ugyanakkor összesen négy fókuszpontot határoz meg, s ezek közül csak az egyik az internetes gyűlöletkeltés.
Nemzeti Front – vissza a radikális múltba?
Nem sikerült túl jól a Nemzeti Front március 10-11-i „újraalapító kongresszusa”. Ha a párt azt az üzenetet akarta küldeni, hogy lehiggadt, megszelidült, és megszabadult rasszista és antiszemita áthallásaitól, akkor ez az üzenet biztosan nem jutott el a választókhoz. Az újraválasztott pártelnök, Marine Le Pen által javasolt új név (Nemzeti Összefogás) ugyanis minden, csak nem új, és minden csak nem szelíd... Egy 1941-1944 között létezett kollaboráns (!) párt is viselte, arról nem is beszélve, hogy Jean-Marie Le Pen is használta korábbi kampányaiban. Az amerikai alt-right ikon, Steve Bannon jelenléte és beszéde sem a „frontos higgadás” felé mutatott.
A jeruzsálemi francia konzulátus egyik munkatársát azzal vádolják, fegyvereket csempészett
Megvádolták a jeruzsálemi francia konzulátus egyik dolgozóját – egy sofőrt, Romain Franck-ot – azzal, hogy egy erre szakosodott banda tagjaként 70 pisztolyt és két gépfegyvert csempészett a Gázai övezet és Ciszjordánia között. A 23 éves fiatalembert február 15-én vették az izraeli hatóságok őrizetbe. Ezzel egy időben letartóztatták a konzulátus egy palesztin dolgozóját, illetve a csempész-hálózat további tagjait is, összesen kilenc embert.