Se gyűlölet se félelem
Alig egy hét volt a szervezésre, mégis 25 ezren vettek részt azon a felvonuláson, amellyel zsidó szervezetek akarták demonstrálni: nem hagyják magukat megfélemlíteni, és kiállnak az antiszemitizmus ellen.
Az előzetes várakozásnál többen, mintegy 25 ezren meneteltek át vasárnap a Brooklyn Bridge-en és tartottak nagygyűlést, tiltakozásul az elmúlt hetek New York-i antiszemita támadássorozata ellen. Ennek éppúgy része volt a négy halálos áldozatot követelő lövöldözés Jersey egyik kóser szupermarketjében, mint az ortodoxok elleni késeléses támadás Monsey-ban.
A „No Hate No Fear” (se gyűlölet, se félelem) nevű szolidaritási megmozdulást, amit a The New York Times külön szerkesztőségi cikkben támogatott, aktivisták azzal hirdették: „Ha egy zsidót megtámadnak, akkor mindannyiunkat megtámadják.” A menetben ott volt Andrew Cuomo, New York állam kormányzója éppúgy, mint Chuck Schumer és Kirsten Gillibrand demokrata szenátorok.
Cuomo beszédében elmondta: „ami Brooklynban történt, ami Monsey-ban történt, az minden New York-i polgár elleni támadás volt, és minden New York-i érezte a fájdalmat.
A rasszizmus és az antiszemitizmus Amerika-ellenes, ezt véssük emlékezetünkbe. (…) New York nem lenne New York a zsidó közössége nélkül.”
A JTA beszámolója szerint a menet oldott volt és jókedvű, ám a meginterjúvolt résztvevők enyhe félelmüknek adtak hangot, és szükségesnek tartották, hogy kifejezzék tiltakozásukat a fellángoló zsidógyűlölet ellen.
„Reméltük, hogy az antiszemitizmus a múlt része, most viszont azt látjuk, hogy felemeli a ronda fejét, és ezt nem ignorálhatjuk” – mondta például Rachel Ain rabbi, akinek a manhattani zsinagógájára 2017-ben horogkeresztet mázoltak. Mint elmondta, a „sokk, a tagadás és a szomorúság” állapotában van.
A 16 éves Nathan Wieder pedig arról beszélt a lapnak, hogy Cleveland-i ortodox iskolájában a tanárok azt mondják nekik: az antiszemitizmus hosszú története megismétli magát.
A felvonulók között akadt, aki Donald Trumpot bírálta, amiért szerintük elősegíti a rasszizmust, mások Ilhan Omar és Rashida Tlaib demokrata politikusokat vádolták antiszemitizmussal, kritizálva, hogy támogatják az Izrael-ellenes BDS bojkottmozgalmat.
Franciaországban ezrek tiltakoztak az ellen a bírósági döntés ellen, amely szerint nem lehet bíróság elé állítani a 2017-ben brutálisan megölt zsidó nő, Sarah Halimi gyilkosát. A 29 éves muszlim Kobili Traore azért úszhatta meg a felelősségre vonást, mert marijuanát fogyasztott a tett elkövetése előtt, így nem volt tudatánál. |
A megmozdulást bal- és jobboldali zsidó szervezetek széles koalíciója szervezte (így a Rágalmazás Elleni Liga [ADL], az Egyesült Zsidó Felhívás [UJA] New York-i tagszervezete, az Amerikai Zsidó Bizottság [AJC] vagy meleg szervezetek), de a JTA szerint feltűnően kevés haszid zsidó vett részt rajta, holott a legutóbbbi támadások őket érték.
Andrew Cuomo a nagygyűlésen bejelentette, olyan törvényt készül elfogadtatni, amely belföldi terrorcselekménynek minősítené az antiszemita támadást, ezenkívül megnövelné New York állam rendőrségének látszámát.
Az antiszemita atrocitások száma jelentősen megnövekedett tavaly New York City-ben. A New York-i rendőrkapitányság szerint szeptemberig 163 esetet jelentettek be, ami 50%-os emelkedést mutat az előző év azonos időszakához képest. Sok támadás az ortodox zsidók ellen irányult.
forrás: neokohn